A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A délelőtti hullámzó teljesítmény után délután jelentősen gyengült a forint. Az uniós csúcs esetleges elhalasztásáról szóló meg nem erősített sajtóértesülés megjelenése után ugyanis eluralkodott a pesszimizmus a piacon, ennek következtében két és fél éve nem látott szintre süllyedt a forint az euróval szemben. Később megnyugtató hírek érkeztek, amik megfogták az árfolyamokat.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül16 bejegyzés
09:40
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengüléssel indította a napot a forint

Csütörtök reggel háromnegyed nyolc előtt 296,58 forintot ért az euró a bankközi devizapiacon. A dollárért ekkor 216,42 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 238,53 forintot ért. Szerda este hat óra körül  az euró 295,87, a dollár 214,62, míg a svájci frank 238,29 forintot ért.

A csütörtöki magyar kincstárjegyárverés várhatóan jelzi majd a piaci hangulatot és a forint irányát a mostani, bizonytalan körülmények között - írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség.

10:48
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 297 felé tart

Tíz perccel kilenc óra előtt az euró jegyzése 296,80 forintnál tartott a devizapiacon, ekkor a svájci frankért 239, a dollárért pedig 216,50 forntot kellett adni.

 

11:45
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Folytatódott a forintgyengülés

Háromnegyed tízkor az euró 297,80 forintba került, vagyis a reggeli helyzethez képest a külföldi deviza árfolyama több mint 1 forinttal erősödött. A dollár jegyzése ezzel párhuzamosan 80 fillérrel, 217,20, a frank árfolyama pedig másfél forinttal 239,90 forintra emelkedett.

12:33
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Megfordult a forint

Fél tizenegy után néhány perccel 297 forint alatt jegyezték az eurót a devizapiacon, a frankárfolyam 239,60, a dollár jegyzése pedig 216,40 forintnál volt. Ez azt jelenti, hogy a kora délelőtti gyengülés után a forint javítani tudott a legfontosabb külföldi devizákkal szemben.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője az [origo]-nak azt mondta, minimális a forgalom a forint piacán és a külföldi piacokon sincs nagyobb mozgás. "Ez egyrészt elsősorban azzal magyarázható, hogy nem jelent meg olyan hír, amely alapján a befektetők változtatnának a magatartásukon, másfelől pedig a piaci szereplők egyelőre arra várnak, milyen eredménnyel zárul az európai adósságválság rendezését célzó uniós csúcstalálkozó" - mondta a szakértő. Hozzátette, az euró árfolyama várhatóan 295,50 és 298,50 forint közötti sávban mozoghat a nap folyamán.

13:12
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

A forinterősödés hozhat a sikeres uniós csúcs

Kevéssel negyed tizenkettő előtt az euró 297, a frank 239,60, a dollár pedig 216,20 forintba került a devizapiacon.

A Commerzbank devizapiaci elemzése szerint a piaci szereplők türelme egyre inkább fogyóban van, az uniós politikusokra várnak, akik láthatóan komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy megoldást találjanak és létrejöjjön a konszenzus a görögök ügyében. A bank szakértői szerint a kora délelőtti forintgyengülés hátterében azok a nem hivatalos hírek álltak, hogy nincs megegyezés a franciák és a németek között a görögök megmentéséről. Az elemzés szerint, ha az uniós döntéshozóknak a hétvégi csúcstalálkozón sikerül a piacok számára is megnyugtató megoldást találniuk az adósságválságra, akkor jöhet a stabilizáció, ez pedig akár jelentősebb forint erősödést is kiválthat. Ellenkező esetben a bank szerint az euró könnyen 300 forint fölé mehet.

14:03
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a forint

Dél után nem sokkal az euró 296 forint alatt mozgott a devizapiacon, a dollár árfolyama 213,70, a franké 239 forint volt.

A Credit Suisse svájci nagybank módosította a svájci frank euróhoz mért árfolyamára vonatkozó prognózisát. A kedden megjelent, az MTI által idézett előrejelzés szerint az euró három hónapon b elül a korábbi becslésben szereplő 1,23 helyett az 1,26-os szintig erősödhet a frankkal szemben, tizenkét hónap múlva pedig 1,25 körüöl lehet az árfolyam, amely csütörtök délelőtt valamivel 1,24 alatt mozgott. Ha a bank előrejelzése beválik, akkor a jelenlegi 296 forintos euróárfolyammal kalkulálva a frank árfolyam 234 forintra csökkenne.

15:10
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Visszatért 296 közelébe az euró

Öt perccel délután negyed kettő előtt 296 forintnál járt az euró jegyzése. Ekkor a svájci frank 239,60, a dollár 214,80 forintba került.

17:20
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint

Délután fél négy előtt az euróért 297,10 forintot kértek a devizakereskedők, a frank 241,70, a dollár 216,40 forintba került. Ez azt jelenti, hogy a forint veszített értékéből a kora délutáni szonthez képest. A legnagyobb mértékben a frank erősödött, árfolyama a reggeli szinthez képest 3 forinttal emelkedett.

 

17:55
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró miatt gyengült a forint a frankkal szemben

Öt perccel délután négy óra előtt az eurót 297,30, a dollárt 216,20 forintért adták a devizapiacon. Ekkor a frank 241,80 forintba került, azaz a külföldi deviza picit növelte előnyét a negyed négy utáni helyzethez képest.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője elmondta, a délutáni forintgyengülésnek nemzetközi okai voltak, magyarországi hír nem befolyásolta az árfolyamot. "Az elmúlt napokban elterjedt egy pletyka a nemzetközi devizapiacon, hogy svájci jegybank a frank az euróval szembeni minimális árfolyamcélját a szeptember elején bejelentett 1,20-as szintről 1,25-re emeli, ám ebből nem lett semmi. Így a korábban euróvásárlásra és frankeladásra berendezkedő befektetők felszámolták a pozícióikat, azaz eurót adtak el, és frankot vásároltak. Ennek eredményeként a két deviza keresztárfolyama az 1,2440-es szintről 1,23 alá süllyedt, ezzel párhuzamosan pedig a frank forinthoz mért árfolyama 242 közelébe került" - tette hozzá a devizakereskedő.

18:50
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Folytatta a menetelését a frank

Öt perccel délután öt óra előtt az euró árfolyama 298,65, a dolláré 217,85, a franké pedig 243 forint közelében volt. Ez azt jelenti, hogy a reggeli szintekhez képest az euró 2, a dollár 1,5 forinttal erősödött. A frankárfolyam ezzel párhuzamosan közel 5 forinttal emelkedett.

Az MTI beszámolója szerint a délután megindult forintgyengülés azzal magyarázható, hogy a nemzetközi piacon kedvezőtlen lett a hangulat, az dollár és a frank is erősödött az euróval szemben. Az euró azután gyengült a két külföldi devizához képest, hogy Die Welt német lap értesülése szerint nem kizárt, hogy az euróövezeti támogatási alappal kapcsolatos nézeteltérések miatt későbbre halasztják a hétvégi európai uniós csúcstalálkozót. A német újság internetes kiadásában csütörtök délután koalíciós, illetve kormányforrásokra hivatkozott, a hírt semmilyen hivatalos forrásból nem erősítették meg, több uniós diplomata név nélkül úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomása ilyesmiről.

Ezt megelőzően Wolfgang Scha:uble pénzügyminiszter elismerte, három nappal a súlyos adósságválság rendezésére hivatott, kulcsfontosságúnak mondott csúcsértekezlet előtt továbbra is éles viták vannak az euróövezet tagállamait a kibővített pénzügyi mentőalapról. 

19:26
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Még lejjebb került a forint

Fél hat előtt néhány perccel az euró 300,60 forintba került, vagyis az árfolyam átlépte a lélektani szintet jelentő 300-as határt. Ekkor a dollár 219,70, a sváji frank pedig 244,20 forintba került.

 

19:39
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Két és féléves mélypont az forint az euróval szemben

Háromnegyed hat előtt 300,40 forintnál járt az euró árfolyama a devizapiacon, a dollár jegyzése 219,10, a franké 243,70 forint körül mozgott. Az euróval szemben a napon belüli csúcs pedig 300,80 forint volt, ahol legutóbb 2009 márciusában, járt az árfolyam. (Október elején megfordult a 300 forintos szint felett az euró, de a csütörtöki csúcsárfolyam ennél magasabb volt.)

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta, délután jelentős forintgyengülés ment végbe a piacon, miután megjelent a Die Welt német újság közölte, hogy értesülései szerint elmaradhat az európai adósságválság rendezését célzó, hétvégére tervezett uniós csúcstalálkozó. "A hír megjelenését követően a befekteőtk elfodrultak a kockázatosabbnak tartott piaokctól és a biztonságosnak mondott dollárt kezdték el vásárolni az euró ellenében. Ezzel párhuzamosan a forinttól és a zlotytól is igyekeztek megszabadulni, utóbbi még nagyobbat zuhant, mint a forint" - tette hozá a szakértő. 

20:15
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 301 forint fölé erősödött

Tovább gyengült a forint kora este: negyed hétkor az euró 301,50 forintnál járt, ekkor a frank 244,90, a dollár pedig 220,40 forintnál tartott. Az euró a reggeli szintekhez képest 5, a dollár 4, a frank pedig több mint 6 forinttal erősödött.

 

20:53
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Megállt az esés

Este fél hét után az euró kissé visszapattant a dollárral szemben, ami a forintra is kedvezően hatott. Az euró visszatért 301 forint alá, hét óra előtt néhány perccel 300,2 forintot ért a közös pénz. A svájci frank ugyanekkor 243,9 forint volt.

22:14
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Megnyugtatta a forintot az uniós csúcs híre

Angela Merkel és Nicolas Sarkozy megállapodtak, hogy a vasárnapra tervezett uniós csúcsot két lépcsőben rendezik meg. A hétvégi találkozó mellett szerdáig tartanának még egy találkozót, ahol véglegesítenék az eurózónát mentő csomagot. Az első hírek a mentőcsomag elmaradását sejttették, ami zuhanást hozott a piacokon, a későbbi bejelentés azonban stabilizálta az árfolyamokat.

Az eurót negyed kilenc után 300 forintért adták, a dollárt 218,7, a svájci frankot 243,8 forintért.

00:23
október 20, 2011
Vágólapra másolva!

Újra 300 forint alatt az euró

Az eurózóna nyugtató hírei késő estére 300 forint alá vitték az euró árfolyamát. Este tíz óra után 299,5 forintért kereskedtek az euróval, a dollár 217,4, a svájci frank 243,1 forint volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!