A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A hétfői erősödés után alig változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd kora reggel: az eurót 293 alatt, a svájci frankot 237 forint körül jegyezték a devizapiacon. Kilenc óra előtt gyengülni kezdett a forint, devizapiaci kereskedők szerint bizonytalanságot okoz, hogyan szavaz majd a szlovák parlament az uniós mentőcsomag kibővítéséről. Kora délután javított a forint, bár a svájci frankot 240 forint fölött is jegyezték.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
09:30
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Megtartotta erejét reggelre a forint

Kedd reggel fél nyolckor 292,62 forintba került az euró a bankközi devizapiacon. A dollárért ekkor 214,44 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 237,10 forintot ért. Hétfő este hat óra körül az euró 292,38, a dollár 213,88, míg a svájci frank 236,60 forintot ért.

Hétfőn napközben kezdődött a magyar fizetőeszköz erősödése a javuló nemzetközi hangulatban, mert nőtt a görög adósságválság rendezésének az esélye. A forint árfolyamát - amint eddig - ezután is elsősorban a nemzetközi hangulat, a kockázatvállalási hajlandóság alakulása fogja megszabni, és ez most kezd javulni az európai adósságválság esetleges rendezésének tükrében - mondták az MTI-nek devizapiaci kereskedők.

11:16
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint

Negyed tízkor 293,71 forintba került az euró a bankközi devizapiacon. A dollárért ekkor 215,17 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 238,13 forintot ért.

11:26
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Raiffeisen: Az EU-csúcs halasztása nincs hatással a piacokra

Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak. A Raiffeisen Bank kedd reggeli elemzése szerint a piacon nem látszik különösebb csalódás jele a hírre, amit egyrészről magyaráz, hogy különösebben senki nem lepődik már meg azon, ha az EU nem hozza az ígéreteit, másrészről viszont a hétvégi Merkel-Sarkozy bejelentés a bankrendszer megsegítéséről fontos támaszt adott így is.

12:01
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb egy forinttal erősödött a svájci frank

Tíz órakor az euró 294,86, a dollár 216,37, míg a svájci frank 239,15 forintot ért a bankközi devizapiacon. Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők szerint bizonytalanságot okoz, hogy - az euróövezet országai közül utolsóként - a szlovák parlament miként szavaz az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kibővítéséről. Pozitív döntés az euró erősödését válthatja ki - tették hozzá a szakértők. A forint piacát megfontolt kivárás jellemzi, pezsdülést csak a szlovák szavazás és az amerikai piaci mozgások hozhatnak.

13:00
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább erősödött a svájci frank

Tizenegy órakor 295,55 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon. A dollárért 217,48 forintot kellett fizetni, a svájci frank 239,21 forintot ért.

15:20
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Negyed kettő után nem sokkal 294,65 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollárért 216,44 kellett fizetni, míg a svájci frank 237,68 forintot ért. Korábban a svájci frankot kevéssel 240 forint fölött is jegyezték.

16:00
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Enyhén rontott ismét a forint

Két órakor az euró 295, a dollár 217, míg a svájci frank 238,30 forintot ért a bankközi devizapiacon.

17:24
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Tartja magát a forint

Alig változik a napközbeni mozgás után a forint árfolyama. Egy euró 295,2 forintot, egy dollár 217,1 forintot, egy svájci frank 238,5 forintot ért délután fél négy előtt.

19:57
október 11, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a forint a dollárral szemben

Este hat óra előtt néhány perccel 295,42 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, a svájci frankért 238,54 forintot adtak a kereskedők, a dollár pedig 216 forintos szinten állt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!