A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Mindhárom főbb devizával szemben gyengült a forint szerda reggelre, a forint csak kevéssel maradt el a csúcsától. Később azonban az euró erősödésének köszönhetően a forint is kilőtt, így az euró árfolyama délután 314 forint alá csökkent. A piacokat kissé megnyugtatta, hogy gyorsan alakult meg és szakértőkből áll az új olasz kormány.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül15 bejegyzés
08:52
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengülő forint

Gyengült a forint szerda reggelre: hét óra után az eurót 316,4 forinton jegyezték a nemzetközi deviza-kereskedelemben, szemben a kedd esti 315,1 forinttal. A svájci frank árfolyama szerda reggel 255,8 forint volt a kedd esti 254,1 forint után. A dollár 235,5 forint 233,2 forinttal szemben. Az euró háromnegyed nyolc előtt kevéssel 316,8 forintot is ért.

09:18
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Ázsia zuhant

Nagy veszteséggel zártak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán. A Tokió 0,9, Hong Kong 2,8, Sanghai 2,5 százalékot esett. A Marketwatch által megkérdezett elemző szerint az esések mögött az alacsony forgalom állt. "Szerintem a probléma a túl alacsony keresedési mennyiség. Nem látjuk, hogy intézmények szállnának be felpörgetni a piacot, és ez elbizonytalanítja a rövid távban gondolkodókat is" - mondta. Hozzájárult a rossz hangulathoz az is, hogy a Bank of Japan a kamat tartásáról szóló döntése után arról beszélt, hogy az eddiginél kedvezőtlenebbül ítéli meg a világgazdasági kilátásokat.

09:26
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé javított a forint

A kereskedési forgalom megindulásával javítani tudott kissé a forint. Fél kilenc előtt 316,3 forintot ért az euró, 235,3 forintot a dollár és 255,3 forintot a svájci frank.

10:54
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Jó erőben délelőtt a forint

Délelőtt tíz óra előtt 314,3 forint volt az euró, ami közel 3 forintos elmozdulás a reggeli állapothoz képest. A dollár 232,1, a svájci frank 253,4 forint volt, vagyis a főbb devizák mindegyike több forinttal lett olcsóbb reggel óta.

11:02
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Megugrott az euró

Jelentősen erősödött az euró délelőtt, a reggeli 1,344 dollárról 1,353 dollárig emelkedett az árfolyama. A Reuters szerint azért lőtt ki az árfolyam, mert az euró esésére játszó befektetőknek zárniuk kell a pozícióikat, vagyis vevőként erősítik az árfolyamot.

Az euró árfolyamát a görög és az olasz adósságválság hírei mozgatják. Lukasz Papademosz, az új görög kormányfő bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben. A Reuters szerint az új kormányfőt a görögök háromnegyede támogatja, miközben Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszter szerint a szavazás csak formalitás, nagy többséggel fogja nyerni Papademosz. Olaszországban szerdán jelentheti be Mario Monti az új kormányát, amely Silvio Berlusconi kormányát váltja lemondása után.

11:18
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Guardian: Agresszíven vásárol az EKB

Agresszív kötvényvásárlással szorítja le a kötvényhozamokat az Európai Központi Bank - írta a Guardian piaci pletykákra hivatkozva.

11:40
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Száguld a forint

Az EKB belépéséről szóló pletykák nagy mozgást okoztak a piacon, az adósságválság miatt aggódó befektetők hangulata hirtelen sokat javult. Az eurót háromnegyed tizenegy előtt néhány perccel 312 forint alatt is jegyezték, a dollár 230,9, svájci frank 235,3 forintot ért.

12:22
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Megállt az erősödés

A fél tizenkettő előtti percekben ismét 314 forint közelében járt az euró, vagyis megállt a forint délelőtti erősödése. Az euró 313,9, a dollár 232, a svájci frank 253,4 forintot ért.

14:08
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

315 forintnál ragadt az euró

A nagymértékű délelőtti mozgások után stabilizálódni látszanak az árfolyamok. Egy óra után 315 forint volt az euró, 233,2 forint a dollár és 254 forint a svájci frank.

15:21
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Egy óra alatt egy forinttal lett olcsóbb az euró

Negyed három után néhány perccel az euróért 314 forintot kértek a bankközi devizapiacon. A dollárt 232,55 forinton jegyezték, míg a svájci frank 253,33 forintot ért.
16:44
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Stabil frank, gyengülő euró

Háromnegyed négyre kissé tovább gyengült az euró, miután 313,59 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. A dollárért 232,17 forintot kértek a kereskedők, míg egy svájci frank 253,35 forintot ért.

18:00
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az euróval együtt erősödött a forint

Az euróval együtt erősödött kissé a forint szerdán délutánra, az euró árfolyama 314 forint alá csökkent, a piacokat ugyanis kissé megnyugtatta, hogy gyorsan alakult meg és szakértőkből áll az új olasz kormány.

Napközben az euró egészen az 1,3434 dolláros szintig gyengült, ekkor az euró forintárfolyama a 316-os szint felett volt, délután négy óra után 313,6 forintig gyengült az euró, míg a dollárral szemben az 1,3503-as szintig jutott.

Üzletkötők az MTI-nek elmondták, hogy a piacokat átmenetileg megnyugtatta, hogy az új olasz kormány gyorsan állt fel, és szakértőkből áll, nem politikusokból. Azt is megnyugvással kezelte a piac, hogy Mario Monti a miniszterelnöki poszt mellett a gazdasági miniszterit is betölti. Egyelőre ez a hír csak a megnyugvásra volt elég, megállította az euró gyengülését a dollárral szemben, és "visszahozta" 314 forint alá.

Öt órakor az euró 313,50, a dollár 231,40, míg a svájci frank 252,68 forintot ért a bankközi devizapiacon.

18:42
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább erősödött a forint

Délután háromnegyed hat előtt pár perccel 312,77 forinton jegyezték az eurót. Egy dollárért 231,56, egy svájci frankért pedig 252,60 forintot kellett fizetni.

19:55
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Ismét erősödött az euró a forinttal szemben

Este hét óra előtt pár perccel 313,60 forinton jegyezték az eurót. Egy svájci frankért 253,06, egy dollárért pedig 231,89 forintot kellett fizetni.

21:03
november 16, 2011
Vágólapra másolva!

Minimálisan gyengült a svájci frank

Szerda este nyolc óra után pár perccel 313,01 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A svájci frank 252,68, a dollár pedig 231,07 forintot ért ekkor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!