A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Erősödött a forint péntek reggelre a devizapiacon. A csütörtök reggeli jegyezésekhez képest az euró és a svájci frank több mint három, a dollár több mint négy forinttal gyengült a forinthoz viszonyítva.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül5 bejegyzés
09:03
november 04, 2011
Vágólapra másolva!

250 alatt a svájci frank

Péntek reggel nyolc órakor 303,32 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon. A dollár ekkor 219,43 forintot ért, míg a svájci frank 249,56 forintba került. Csütörtök este hat óra körül az euró 305,38, a dollár 221, míg a svájci frank 251,40 forintot ért.

A forint a régió más devizáival párhuzamosan erősödött csütörtökön, miután az Európai Központi Bank (EKB) a várt tartás helyett csökkentette az irányadó kamatot, Görögországban pedig lekerült a napirendről a népszavazás kérdése. A lendület estig tartott ki, azóta a forint árfolyama nem változott számottevően.

11:50
november 04, 2011
Vágólapra másolva!

Pletyka gyengíti a frankot

A nemzetközi pénzpiacon reggel ismét az a pletyka terjedt, hogy a svájci jegybank megemeli a most 1,2-es frank/euró-árfolyamküszöböt. Devizakereskedők szerint ezért gyengült a frank az euróval szemben, és ezért tudott erősödni némiképp a forint a frankkal szemben, írja a Portfolio.hu A frankárfolyam 248,80 forintnál jár. Az eurókurzus 304 forint körül mozog.

13:31
november 04, 2011
Vágólapra másolva!

Kivár a forint

Valamelyest erősödött a forint fél egykor 303,68 forintot ért egy euró a bankközi piacon. A svájci frank árfolyama 2408,65 forinton állt. A görögországi fejlemények mellet délután megjelenő amerikai adatok befolyásolhatják még a devizaárfolyamokat.

15:06
november 04, 2011
Vágólapra másolva!

Heti csúcsa környékén a forint

Heti csúcsa körül mozog a forint, írja a Portfolio.hu. Az euróárfolyam 303, a frankkurzus 248 forint környékén jár, 1 dollárért pedig 220 forintot kell adni a bankközi piacon.

18:34
november 04, 2011
Vágólapra másolva!

Hajszállal 250 forint alatt a frank

305 forint körül jár a forint az euróval szemben, a frankárfolyam hajszállal 250 forint alatt van. A forint ma szűk sávban mozgott, a G20-as csúcs és a görög események eddig kis hatást gyakoroltak a forintárfolyamra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!