Kevéssel fél 9 előtt 277,62 forintért adták az eurót a devizapiacon, ekkor a frank árfolyama 229,40, a dolláré 211,70 forint volt.
Ez minimális forinterősödést jelent a szerda esti, valamivel 278 forint alatti euróárfolyamhoz képest. A forintot szerdán megrángatták a befektetők, miután Matolcsy György ismertette a kormánynak a bankárokat sokkoló újabb megszorító intézkedéseit, egyebek mellett felemeli a csekkadó mértékét, nem felezi meg a bankadót, és közműadót vet ki, valamint módosítja az iparűzési adó számítását. A forint a bejelentés után - szerdán délelőtt - gyengülni kezdett, az euró elindult a 279-280 forintos szintek felé, utána azonban ledolgozta hátrányát, csütörtök reggelre pedig némi előnyt is szerzett.
Kilenc óra előtt tíz perccel már 276,65 forinton jegyezték az eurót. A menetelés folytatódni látszik, annak ellenére, hogy a Moody's magyar idő szerint szerdán éjjel jelezte, nem tartja reálisnak, hogy javítson Magyarország bóvli besorolásán.
Az euróárfolyam 276,80 forintnál jár, vagyis közel van ahhoz a 276 forintos szinthez továbbra is, amelyet reggel ért el és amely kéthónapos csúcsot jelent. A frankkurzus 229 forint körül mozog.