A forintot nem érdekelte a kamatvágás
2012. december 18. 14:22
Reggel 9 után az euró 290,10 forintba került a devizapiacon, vagyis folytatódott a hétfőn indult forintgyengülés. Az eurót legutóbb júliusban jegyezték hasonló szinten, vagyis öt hónapos mélypontra került a magyar deviza. Az euró mellett a frank és a dollár is átlépett egy kerek szintet, előbbit 240, utóbbi 220 forint felett jegyezték kedd reggel. (Fél 10-kor az euró valamivel 290 forint alatt mozgott.)
Az euró hétfőn 283 forint felett kezdett majd 288 forintig gyengült. A gyengülésben több dolog játszik szerepet: a befektetők a keddi kamatvágásra spekuláltak, nem díjazzák Matolcsy György legfrissebb nyilatkozatát sem, és egy nagy bankház sem látja szépnek a forint jövőjét.
Az Equilor keddi piaci kommentárjában azt írta, hogy a forintgyengülésben szerepet játszhatott az az MNB által cáfolt piaci pletyka, amely szerint a jegybank a márciusi elnökváltás után a kéthetes kötvények kibocsátását nullára redukálná. Ebben az eszközben jelenleg 4190 milliárd forint pihen, melynek egy része a külföldiek kezében lévő állomány, amelyet a kereskedelmi bankokon keresztül fialtatnak itt. Egy ilyen intézkedés következtében ez a pénz rögtön külföldre távozna, és jelentős forintgyengülést okozna.
Néhány perccel 10 előtt az euró 289 forintba került, a reggeli gyengülés után faragott hátrányából a deviza, de az euró még így is 6 forinttal magasabban van, mint hétfő reggel.
A Comerzbank piaci kommentárja szerint több tényezővel magyarázható a hétfő óta bekövetkezett jelentős forintgyengülés. A jegybanki betétekbe helyezhető összeg korlátozásáról szóló, a jegybank által cáfolt pletyka mellett a bank szakértői szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a devizakötvény-kibocsátás esélyét csökkentő nyilatkozata is gyengítette a forintot. Az elemzők ugyanakkor hozzátették, hogy a forintgyengülésben az év végi pozíciózárások is fontos szerepet játszhatnak. Szerintük ezt alátámasztja, hogy az állampapírpiacon nem alakult ki eladási hullám, a magyar csődkockázatot jelző CDS felár sem szállt el.
A reggeli gyengülés után ledologzta hátrányát a forint: háromnegyed 12-kor 288,20 forintba került az euró, amely korábban - öt hónapos csúcson - 290 forint felett is megfordult. Dél előtt a frankért 238,60, a dollárért 218,50 forintot kellett adni.
Bár a forint a délelőtt során faragott hátrányából, az euró még mindig jóval magasabban van, mint a hétfői kereskedés kezdetén, akkor ugyanis 283-284 forintba került a közös deviza.
Délután fél 2-kor, fél órával a jegybank kamatdöntése előtt az euórért 288 forintot kellett adni a devizapiacon, a frankot ekkor 238,40, a dollárt 218,40 forinton jegyezték.
A jegybank várakozásoknak megfelelő kamatcsökkentése után a forint nem került lejtőre. Néhány perccel 2 óra után az eurót 287,80-288,20 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. Hétfő óta gyengült a forint, ezért a piac kételkedett abban, hogy a jegybankárok folytatják-e az augusztusban megkezdett kamatcsökkentési ciklust, végül a monetáris tanács a kamatvágás mellett döntött.
Bár a forint hétfő óta gyengült, az euró 283-284 forintról a 288-290 forintos tartományba került, az állampapírpiacon nem volt jelentős eladási hullám. Sőt a keddi aukció nagyon jól sikerült: az Államadósság Kezelő Központ eredetileg 50 milliárd forint értékben kínált fel 3 hónapos kincstárjegyet a befektetőknek, de a nagy érdeklődés miatt végül 75 milliárdért adott el papírokat. Az aukciós hozam ennek köszönhetően 5,63 százalékra csökkent az egy héttel korábbi aukción elért 5,77 százalékról. (Az állampapírok esetében a hozamcsökkenés árfolyamemelkedést jelent, azt jelzi, hogy a befektetők hajlandóak alacsonyabb kamat mellett finanszírozni az országot.)