Továbbra is várat magára a gazdasági fellendülés Japánban, a kormány április havi előrejelzése szerint a gazdaság tovább gyengül.
A kabinet áprilisi jelentésben immár a harmadik egymást követő hónapban fest borúlátó képet a gazdaság állapotáról és kilátásairól, de 1995 szeptembere óta havi jelentés először mondja ki egyértelműen a gazdasági gyengülést.
A gazdasági miniszter úgy véli, hogy a következő hónapokban akár már recesszióról is szó lehet, s egyúttal sürgette a kormányt egy pótköltségvetés megfontolására, a növekedés ösztönzése érdekében.
A japán jegybank ugyanakkor pénteken úgy döntött, hogy változatlanul hagyja a megkezdett monetáris politikáját, bár elemzők szerint a deflációs nyomás rövidtávon olyan erős lehet, hogy a jegybanknak lépnie kell.
(MTI)
Korábban:
A japán gazdaság végképp a csőd szélére került
(2001. március 13.)