Egy jelentés szerint a generátorok kapacitásának elégtelensége, az árampiac liberalizálásából fakadó, nem megfelelő piactervezés, szabályozási hibák és az energiacégeknek a nagykereskedelmi energiaárak felett gyakorolt ellenőrzése mind hozzájárult a válsághoz, amely Kalifornián kívül a nyugati part más államaiba is átgyűrűzött. Az olyan előre nem látható piaci tényezők, mint a költségemelkedés és a vízerőművek kínálatát csökkentő szárazság is befolyásolta az áramtermelést.
A rendszeresen ismétlődő áramgondokat a szakértők a felemásan végrehajtott árampiaci liberalizációval magyarázták: a szolgáltatók beszerzési árát tekintve a piac szabaddá vált, a fogyasztóra áthárítható árakat viszont továbbra is maximálják. A szolgáltatók ennek folytán gyakorlatilag csődhelyzetben kénytelenek tovább szolgáltatni.
A liberalizáció szabályozó közege az új erőművek építésére sem ösztönzött, ami visszaütött: a világ egyik technológiai fellegvárának számító, 34 millió lakosú államban növekszik az elektromos áram iránti igény, de nem nő eléggé a kínálat. Az erőműépítés lassú, ugyanakkor lassan megtérülő beruházás: a probléma érzékelésekor megkezdett új erőműépítések nyomán legkorábban jövő évben lehet új áramtermelő forrásokra számítani Kaliforniában.