A román képviselőház csütörtökön szavazta meg az európai és nemzeti érdekeltségű közlekedési és szállítási infrastruktúra 2015-ig történő fejlesztéséről szóló törvényegyüttes vitája során az RMDSZ-nek azt a módosító javaslatát, hogy a IV. európai közlekedési folyosó romániai szakaszának megépítéséhez kapcsolódóan vegyék a nemzeti prioritások közé az észak-erdélyi autópályát és gyorsforgalmi útrendszert is.
Az elfogadott módosítási javaslat alapján már az idén megvalósíthatósági tanulmány készül a Bors-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalon haladó autópálya és gyorsforgalmi út megépítéséről.
Borbély László, az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy Miron Mitrea román közlekedési miniszter hamarosan Budapesten tárgyal majd a két országot összekötő autópályák kérdéséről.
Az Európai Unió illetékes bizottságai által elfogadott IV. európai közlekedési folyosó romániai szakaszán az autópálya Erdély déli részén, a Nagylak-Arad-Temesvár-Lugos-Déva-Nagyszeben-Brassó-Bukarest-Konstanca nyomvonalon halad majd.