A forint délután 6,24 százalékon állt a sáv erős oldalán, 78 bázisponttal gyengébben a pénteki helyzeténél. A kereskedők alacsony forgalmú kereskedésről számoltak be, amelyben egész nap az euró vételek domináltak. Ennek következtében a forint 6,18-6,68 százalék között ingadozva egész nap gyengébb volt, mint pénteken.
Az eurót 263,50-264,90 forintos, széles sávban jegyezték, a kisforgalmú piacon könnyen mozdultak el akár 50-60 fillérrel is az árfolyamok egy-egy ajánlat után. A hét további részében is ugyanilyen üzletmenetre számítanak a kereskedők, amelyben a forint éppúgy erősödhet, mint gyengülhet.
A dollárral 215,70/216,00 forinton kereskedtek délután. Ez mintegy egy forintos gyengülés a 214,80/215,00 forintos pénteki jegyzéshez képest. Az állampapírpiacon sem volt jelentős forgalom, a legtöbb futamidőben néhány bázisponttal emelkedtek a hozamok. Ez alól kivétel az egyéves futamidő volt, ahol a másodpiaci irányadó hozam 14 bázisponttal 10,79 százalékra csökkent a pénteki szintről.