A negyedik negyedévben a bruttó hozzáadott érték volumene az iparban csökkent, míg a mezőgazdaságban jelentősen, a szolgáltató ágazatok többségében az átlagot meghaladó mértékben nőtt - áll a hivatal jelentésében.
A KSH emlékeztet: 2000-ben 5,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék értéke.
Mellár Tamás, a KSH elnöke az adatokat értékelve elmondta: a tavalyi évet kettősség jellemezte; az év első felében erőteljes gazdasági növekedés, a második félére pedig a folyamat lassulása volt jellemző.
Az elnök szerint a GDP éves alakulásán jól látható az ipari termelés növekedésének lassulása: az ipar kibocsátása 2000-ben 18,3 százalékkal nőtt, míg tavaly a bővülés üteme 4,1 százalékos volt, és ezen belül az év folyamán is jelentőse csökkent a növekedés üteme. Mellár Tamás kiemelte, hogy bár az éves építőipari termelés csaknem 10 százalékkal magasabb az előző évinél, az évközi adatok azonban a dinamika mérséklődését mutatják; a negyedik negyedévben és decemberben egyaránt 7,0 százalék körüli növekedést regisztrált a hivatal.
A magyar GDP-növekedés a térség legjobbja
Simon Watts, a UBS Warburg feltörekvő piaci elemzője szerint a várakozásnál kisebb növekmény is még meglehetősen jó, különösen a többi éllovas kelet-európai gazdasággal, Lengyelországgal és Csehországgal összehasonlítva (Lengyelországban 1,1, Csehországban 3,5 százalékos növekedés volt tavaly az előzetes adatok szerint).
Magyarország mindezek alapján továbbra is túlteljesíti a térségi átlagot - mondták. Watts szerint az adatok arra utalnak, hogy a magyar gazdaságot a gyenge külső környezetben jelenleg a reálbér-növekedés és az alacsony munkanélküliség táplálta erős hazai fogyasztás tartja lendületben. Watts az idei első negyedévre 3,2 százalékos éves növekedési ütemet jósolt.
Jake Moore, a Barclays Capital befektetési bank térségi elemzője szerint a növekedési adatok mindezzel együtt is csak csekély mértékben maradnak el a piaci várakozástól, és a befektetők tudják, hogy a magyar gazdaság jó állapotban van, és megfelelő helyzetben ahhoz, hogy előnyösen ki tudja használni a már javuló európai növekedési kilátásokat. Az elemző szerint a némi csalódást keltő növekedési számok ellenére sem várható változás a jegybank pénzügypolitikájában.
Giovanni Perasso, a J.P. Morgan Magyarországgal foglalkozó országelemzője az MTI-nek azt mondta, hogy a magyar gazdaság, amely igen nyitott, és nagymértékben integrálódott környezetébe, egyértelműen a külső környezet gazdasági lassulásának hatásait szenvedi most meg. Az országot gyakorlatilag külső sokk érte. Az elemző szerint emiatt a magyar gazdaság teljesítménye jelenleg tényleges potenciálja alatti ütemben növekszik. A J.P. Morgan 4,5 százalékban látja a növekedési potenciált.
(MTI - Üzleti Negyed)
Ajánlat:
Korábban:
A piac szerint tavaly 3,9 százalékkal nőtt a GDP
(2002. február 27.)
Nem hiányzik a könyvtárából?
Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből