ÁSZ: a bevételek 52 százaléka kockázatos
Jól meghatározott célokra épül a jövő évi költségvetés tervezete, és az államháztartási tartalék 100 milliárd forintos összege is pozitívum, mivel jelentősen csökkenti a hiány túlzott növekedésének kockázatát - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az intézmény értékelését ismertetve, pozitívumként a költségvetési törvényjavaslatról.
A kockázatok és a hiányosságok felsorolása valamivel tovább tartott. Kovács Árpád közölte: az adó- és vámbevételi adatok megalapozottsága nem teljesen megnyugtató, leginkább az áfa és az EU-visszatérítés magas kockázatú; összességében a tervezett költségvetési bevételek több mint 52 százaléka közepes és magas kockázatú, az ÁSZ besorolása szerint.
Kritizálta az intézmény a magánszféra és az állam együttműködésében készülő, úgynevezett PPP programok - elsősorban a koncessziós autópálya-építés - megalapozottságát is. A számvevők hiányolják, hogy a büdzsé tervezetében nincsenek összehasonlító számítások a koncessziós autópálya-építés és hitelből finanszírozott útépítés között, így nem lehet tudni, hogy a koncessziós építkezések mennyi ideig és mekkora terhet jelentenek a következő 20-30 évben. Kovács Árpád javaslata szerint ésszerű volna határt szabni a jövőbéli kötelezettség-vállalásoknak.
Az ellenzék szerint Magyarország leszakad
Három megszorító csomag sem tudta betartatni az idei, megemelt hiánycélt; korábban a kormány 2,8 százalékos 2005-ös deficitet ígért, ami a jövő évi költségvetés tervezetében már több mint 4 százalékosra emelkedett - szembesítette Varga Mihály fideszes képviselő az egy éve elhangzott kormányzati ígéreteket a valósággal és a mostani ígéretekkel. A politikus, aki ezúttal a költségvetési bizottság kisebbségi véleményét ismertette közölte: az ígért 56,2 helyett 59 százalékosra nőtt az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, a nyugdíjak vásárlóereje az ígért 2,5 százalékos növekedés helyett csökkent, és négy éve nem emelkedett a családi pótlék összege.
A volt pénzügyminiszter emlékeztetett: a kormány az államháztartási törvényt megsértve, egy hét késéssel nyújtotta be a büdzsé tervezetét a parlamentnek, közben viszont az adózóktól pontosságot és a törvények betartását várja.
A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese úgy vélte: a 2005-ös költségvetésnek nem lesznek nyertesei. Idén összesen 550 milliárd forinttal nőttek a magánszemélyek és a vállalkozók adóterhei, és utóbbiak esetében a növekedés jövőre is folytatódik: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számításai szerint az adóterhelés 2005-ben 100 milliárd forinttal emelkedik. Az szja változásokról szólva a képviselő elmondta: 1,3 millió adózó a legalacsonyabb sávba tartozik, ezért őket az adócsökkentés nem érinti, míg a többiek számára a kedvezmények megvonása és a külön adózó jövedelmek adókulcsának emelése adóemelést jelent.
A politikus úgy vélte, hogy a koncessziós autópálya-építés a jövő generációk eladósítása, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a büdzsé tervezete szerint 2005-ben 15 éve először csökkennek az oktatási normatívák.