A másik fontos kérdés a meglévő olajkészletek, illetve az egyes országok birtokában lévő olajtartalékok mennyiségének kérdése. Becslések szerint napjainkban mintegy 143 milliárd tonnányi, azaz 1000 milliárd hordó kitermelésre váró bizonyítható olajtartalék rejtőzik a föld mélyén (1 tonna kőolaj hozzávetőlegesen 7,5 hordónak felel meg). Egy 2000-ben készült amerikai felmérés ugyanakkor azt mutatta ki, hogy a bizonyíthatóan rendelkezésre álló mennyiség mintegy 3000 milliárd hordó. Fodor Béla az [origo]-nak elmondta, hogy becslések szerint az újabb kőolajmezők feltárásával mintegy 40 milliárd tonnányi többlettartalék áll rendelkezésre világszerte.
A legnagyobb olajtartalékok - a világ össztartalékának 65,4 százaléka - a Közel-Keleten találhatók. Ezen belül a teljes olajtartalék egynegyedével, 685,5 milliárd hordó olajjal Szaúd-Arábia rendelkezik. Szintén viszonylag nagy tartalékok vannak az európai és eurázsiai (9,3 százalék, azaz 97,5 milliárd hordó), illetve a közép-és dél-amerikai térségben (9,4 százalék, azaz 98,6 milliárd hordó). Európában és Kanadában is nagyobb mennyiségű olaj található elsősorban a tengerek mélyén, ugyanakkor ezek kitermelése nagyon drága. Az északi-tengeri termelés ráadásul 1999 óta fokozatosan növekvő mértékben csökken, az eredetileg jósolt 7 százalékos tartós csökkenés helyett előbb 8,5, majd 11 százalékkal.
A világ növekvő olajfogyasztását figyelembe véve a meglévő készletek nagyjából 40 évre elegendőek, bár egyes borúlátó becslések szerint csupán 30 évig állnak rendelkezésre. A becsült 40 milliárd tonnás készlettöblet pedig további 10-11 évre biztosítja a világ kőolajigényét. A British Petrol adatai szerint a tartalék/termelés arány (a meglévő tartalékok elosztva az éves termeléssel) 1992-2002 között kis mértékben, de folyamatosan csökkent, ami azt mutatja, hogy a termelés az elmúlt évtizedben stagnált. Intő jel lehet az is, hogy 2003 volt az első olyan év, amikor a világon egyetlen új, jelentősnek mondható olajmezőt sem tártak fel.
A napi kitermelésben is a közel-keleti országok vezetnek 20 millió 973 ezer hordóval, Európa és Eurázsia olajkutjai napi 16 millió 222 ezer hordó olajat termelnek, Észak-Amerikában pedig 14 millió 163 ezer hordó ez az érték. A lényeges különbség az, hogy a közel-kelet olaj szinte teljes egészében exportra kerül, míg az európai és amerikai kutak saját szükségletek fedezésére termelnek, de ezek az államok még így is behozatalra szorulnak.
Olajfelhasználás és import szempontjából a három vezető térség Nyugat-Európa, Észak-Amerika és Japán, ráadásul ez utóbbi országban gyakorlatilag nincs olajkitermelés. Európa napi 11 millió 895 ezer hordó olaj behozatalára kényszerül, Japán pedig 5 millió 70 ezer hordós napi szükségletét elégíti ki importból. A világon az Egyesült Államokban a legnagyobb egy főre jutó olajfelhasználás (3 tonnát meghaladó mennyiség egy évben személyenként), de az ország szükségleteinek nagy részét saját erőből fedezi. Nyugat-Európában ez az érték 2,25-30 millió tonna, de nagy felhasználónak tekinthetők a legnagyobb közel-keleti olajtermelő országok is, ahol alacsony a kitermelés költsége.
A magyarországi termelés alig fedezi a felhasználást
Magyarország a 2003. január 1-i adatok szerint 22,2 millió tonna ipari kőolajvagyonnal rendelkezett (ipari vagyonnak a gazdaságosan kitermelhető kőolajvagyont nevezzük, földtani vagyon pedig a kutatási adatokkal igazolt teljes nyersanyagmennyiség). A Magyar Geológiai Szolgálat főigazgatójának becslése szerint Magyarországnak további 10-58 millió tonna, úgynevezett reménybeli kőolajvagyona van. Ezen mennyiség a meglévő és ma is használatban lévő technológiákkal bizonyosan kitermelhető.
Magyarország 2002-ben 1055 petajoule energiát használt fel, de csupán ennek 40 százalékát - mintegy 437 petjaoule-t - fedezte a hazai szénhidrogén-termelés (kőolaj, földgáz, gazolin, bányászati propánbután). A fennmaradó mennyiséget egyéb fosszilis energiahordozókkal, behozatallal, illetve megújuló energiahordozók felhasználásával biztosítja az ország. Fodor Béla elmondta, hogy a kőolajszármazékok drágulásával előtérbe kerülnek a kiegészítő energiaforrások (szél- és vízenergia, geotermikus energia), de ezek nem pótolhatják a fokozatosan kimerülő szénhidrogén-alapú energiahordozókat. A szakember szerint az állam feladata lenne, hogy jobban támogassa a megújuló energiaforrások használatát, amelyek nem pótolják ugyan teljes egészében a kőolajat és a földgázt, de segíthetik az átmenetet.