A sármelléki reptérrel tárgyal Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az ír Ryanair. A Világgazdaság értesülése szerint amennyiben a megegyezés létrejön, a Ryanair áprilistól Londonból és Frankfurtból szállítja az utasokat a Balaton mellé. A reptérüzemeltető Fly Balaton Kft több nagy fapadossal folytat tárgyalást. Az a céljuk, hogy a reptér vonzáskörzetében élő mintegy kétmillió ember ne Budapestről, vagy Bécsből induljon útnak.
A Pécs-Pogány reptér tervei szintén nagyratörőek. Az önkormányzat várhatóan csütörtökön adja áldását egy újabb, kétmilliárd forintos utascsarnok építésére - ez megfelel majd a schengeni előírásoknak megfelelő lesz. Az Austrian airlines a napokban be is jelentkezett, hogy közvetlen járatokat indítana Pécsről.
A Székesfehérvár közelében lévő börögöndi Alba Airport regionális központ szeretne lenni a Közép-Dunántúlon. A reptérbe 500 millió forinttal szállt be a magyar Biggeorge's NV Rt. ingatlanfejlesztő cég. A beruházás összege akár a 15 milliárd forintot is elérheti.
A vidéki repterek szerint a kiemelt repülőterek mellett a kisebb légikikötőket is támogatni kell. Ilyen például a szegedi reptér, ahol a szigorú környezetvédelmi igények miatt elhúzódott az új kifutópálya építése, így csak jövő tavasszal indulhat itt be a kisgépforgalom. A Vidéki Repülőterek Szövetsége szerint tarthatatlan, hogy amíg Szlovákiában öt, Romániában pedig 19 nemzetközi reptér van, addig Magyarországon csak két vidéki reptér: Debrecen és Sármellék kapta meg ezt a státuszt.