A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Már egyeztetésen az útpénztártörvény

Vágólapra másolva!
A közigazgatási egyeztetésen levő útpénztártörvény előterjesztése az üzemanyag jövedéki adója egy részének és az arra jutó áfa átengedésével is számol. Elfogadása nyomán a 30 ezer kilométer állami közúthálózat fejlesztésére, felújítására és fenntartására jövőre 150-200 milliárd forint jutna.
Vágólapra másolva!

Közigazgatási egyeztetésen van a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) útpénztártörvényről szóló előterjesztése - mondta Tóth Judit, a tárca szóvivője. Horváth László, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (Úkig) igazgatójának reményei szerint a GKM javaslatának elfogadásával az eddigieknél több pénz juthat az állami közúthálózat fejlesztésére, felújítására, fenntartására és üzemeltetésére. Erre idén, a takarékossági intézkedések miatti csökkentés után 72 milliárd forintot fordíthatnak - írja a Világgazdaság.

A 2006. évi költségvetési javaslatban az eddigi útfejlesztési és -fenntartási célelőirányzat helyébe már az útpénztár lépett. Ez a nevén kívül még csak annyiban különbözik elődjétől, hogy forrását nemcsak a költségvetési támogatás adja, hanem a sztrádamatrica-bevétel is. Ám ennek fejében a büdzséből rendelkezésre állási díjat fizetnek az Állami Autópálya Kezelő Rt.-nek a sztrádák üzemeltetéséért, fenntartásáért, felújításáért, amelyet most a társaság fedez az útdíjakból.

A jövőre tervezett 30,7 milliárd forint matricabevétellel együtt a 2006. évi útpénztárra - a költségvetési javaslat szerint - közel 122,5 milliárdot irányoztak elő. Ez az útpénztártörvény elfogadásával 150-200 milliárdra nőne.

Az 1998-ban megszüntetett útalap útpénztárként való újrateremtése - külön törvényi garanciával - a használatarányos bevételt és ezzel a biztos alapokon nyugvó, hosszabb távú tervezést célozza. Az elképzelések értelmében az útpénztár forrását az úthasználati díj; a törvény szerinti beszedett díj, pótdíj és bírság; az átengedett jövedéki adó és az arra jutó áfabevétel; az útpénztár saját bevétele; költségvetési támogatás; a pénztár rendeltetésének megfelelő felhasználásra, fejlesztési célra átvett hozzájárulás, támogatás, adomány, segély adja.

A törvénytervezet szerint a pénztár hitelt nem vehet fel. Automatizmus bevezetését is tervezik, kivédve, hogy az útpénztár a mindenkori költségvetési alku tárgya legyen.

Horváth nem árulta el, hogy az útpénztárról szóló törvény tervezetében a szaktárca milyen összegű jövedéki adó átengedésével számolt. Más forrásból úgy tudjuk, az üzemanyag literenként 9-10 forint körüli értékéről van szó.

A finanszírozás módosulása a feladatok szempontjából nem jelent változást, de csak a végleges számok ismeretében lehet tudni, mennyi jut jövőre az üzemeltetésre, fenntartásra és fejlesztésre - mondta Horváth. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évtizedben az út állapotromlása a szabályozás hiányosságai és a források elégtelensége miatt folyamatosan gyorsult. Bízik abban, hogy ezen az útpénztár révén sikerül változtatni.

Ha ez ciklusonként átívelő konstrukcióként megmaradhat, akkor arra nemzeti útfelújítási programot lehet alapozni. A hálózat szinten tartásához egy 10 éves felújítási program esetében (mai árakon) évi 35-40 milliárd kellene. A GKM január elsejétől tervezi a startot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!