Jól jártak az elmúlt hetekben az árupiaci befektetők. Az arany mellett - amelynek unciánkénti értéke tegnap hétszáz dollár fölé került - az ezüst, az olaj és a vörösréz ára is az egekbe szállt. Eközben szép csendben a mezőgazdasági nyersanyagok kurzusai is kitűnően menetelnek. Míg a befektetők figyelme az előbbi slágertermékekre összpontosul, addig a narancslé értéke csaknem 14 éves csúcsot dönt, s a cukor ára is eddig ritkán látott magasságokba emelkedett.
Egyes szakértők szerint a jövő vezető árupiaci nyersanyagai egyértelműen az agráripari termékek lehetnek. A viszonylag nehezen növelhető agráripari kínálathoz ugyanis folyamatosan bővűlő kereslet párosul olyan országokból, mint Kína vagy India.
Egyes elemzők azt tanácsolják a befektetőknek, hogy az olajipari befektetésekből már most érdemes a kávé felé fordulni, amely kiugró árfolyam-növekedést produkálhat az elkövetkező időszakban. A kávé piaca korántsem került még a befektetők érdeklődésének középpontjába, egyedül a cukor és a narancslé kurzusa ugrott meg.
A politikusok is egyre nagyobb fantáziát látnak az árupiacok ezen ágai iránt. A legjobb példa az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush azon terve, miszerint az országnak egy évtizeden belül függetlenítenie kell olajszükségletét a közel-keleti térségtől. E nagyravágyó elképzelés megvalósításához közel harminc finomítót kellene építeni az elkövetkező hónapokban az Egyesült Államokban.