A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Tőzsdére mehetnek a francia futballklubok

Vágólapra másolva!
Megélénkülhet a futballrészvények piaca, miután a francia törvényhozás engedélyezte a futballklubok börzére való bevezetését. Nyolc klub már 2002-ben sérelmezte a bevezetési tilalmat az Európai Bizottságnál.
Vágólapra másolva!

A legesélyesebb kandidálónak mindenesetre a pénzügyileg is legerősebb klub, az Olympique Lyon számít, amely jelenleg a börzére való bevezetést készíti elő; ez akár még ebben az évben megtörténhet - mondták el a Frankfurter Allgemeine Zeitung kérdésére a klubnál. A Világgazdaság írása szerint az idén a szektoron belül eddig a Parken Sport részvényeire fogadó befektetők kaszálhatták a legnagyobbat, a dán papír árfolyama ugyanis mintegy 160 százalékkal nőtt az év eleje óta. Korántsem ilyen sikeresek a tőke-piacon a török klubok: a legnagyobb veszteség - 48 százalék - a Besiktas részvényeihez köthető, míg a Galatasaray 38 százalékos mínuszban várja a folytatást. Visszatért a befektetői bizalom a Juventus papírjai iránt, amely a második ligába való visszasorolását követően hatalmas zuhanást élt át, az utóbbi hónapok során azonban ebből 32 százalékot sikerült ledolgoznia.

A kontinens patinásabb csapatai már az előző években kibocsátották részvényeiket, jelenleg egyébként 37 európai futballklub papírja forog a Európa börzéin. A szektor teljes piaci kapitalizációja mintegy 1,7 milliárd eurót tesz ki, a legnagyobb értékkel - 460 millió euróval - az Arsenal büszkélkedhet.

Az elmúlt három évben csupán néhány esemény okozott kiugró szárnyalást a tőzsdén lévő futballpapírokat tömörítő Bloomberg European Football Club Index életében, így például az olasz Lazio 2003. júliusi tőkeemelése, amely mintegy 60 százalékos árfolyam-növekedést hozott. A 28 európai futballcsapatot tartalmazó mutató az elmúlt három évben igazán jó befektetésnek bizonyult: csaknem duplájára nőtt az index értéke.

A futballrészvények árfolyam-alakulását azonban továbbra sem az egyes klubok eredménye mozgatja, hanem sokkal inkább a pályán nyújtott teljesítmény, hiszen legtöbbjük veszteséges.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!