A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Már a stratégiai olajkészletből megy az ellátás

Vágólapra másolva!
Felszabadította a stratégiai olajtartalékokat kedden este Kóka János gazdasági miniszter. A Mol napi 15 ezer tonna kőolajat használhat fel egy héten keresztül. A Külügyminisztérium a válság gyors rendeződését várja, mindazonáltal az Adria-vezeték már jelen állapotában is képes lenne a magyaron felül a szlovák igényeket is fedezni. Az olaj ára, az újabb orosz vita ellenére, egyelőre nem indult el felfelé a piacon.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Méltánytalan a harmadik országokra nézve, hogy két ország nem csupán üzleti vitája miatt energiaellátás nélkül maradjanak - mondta Göncz Kinga, külügyminiszter a szerdai értekezlet után. A szerződéseket persze újra lehet tárgyalni, de a problémák ilyen módon való kezelése a szállító ország megbízhatóságát is érzékenyen érinti. Mindazonáltal az oroszok a hidegháború alatt is megbízható szállítók voltak a Nyugat felé, saját érdekük is ezt diktálja. A Mol által ellátott Szlovákia esetében egyébként Magyarország szolidáris, vagyis mindent megtesz a pozsonyi finomító zavartalan ellátásáért. A szlovákoknak egyébként kisebb, de 60 napra azért így is elegendő tartalékjuk van, ami bőven kitartana egy esetleges Adria-vezetékre való átállásig is.

A közös fellépés érdekében Magyarország felvette a kapcsolatot az unió soros elnöki tisztét ellátó, és a Magyarországgal hasonló gondokkal küszködő Németországgal, valamint Lengyelországgal is a kőolajszállítás elmaradása miatt - jelentette be Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője kedden este újságíróknak.

Oroszország nem akarja sokáig húzni a válságot, ezért belátható időn belül megoldásra törekszik - ezt mondta az orosz nagykövet, aki kedden számolt be a fejleményekről a Külügyminisztériumnak.

Minszk felelősséget érez az európai energiaellátás stabilitásáért - közölte a fehérorosz nagykövet a magyar külügyminisztériummal, szintén kedden. Biztosítékot azonban egyik fél sem adott arra, hogy ilyen eset a közeljövőben nem fordulhat elő ismét. A tárgyalásokról is csak annyi derült ki, hogy a fehérorosz miniszterelnök-helyettes Moszkvába utazott tárgyalni, az oroszok azonban magát a miniszterelnököt várják, hogy Putyinnal személyesen tárgyaljon a helyzet megoldásáról.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

"Ideges a piac, nagy a volatilitás, egy órán belül két dollárt is változott az olaj ára" - ismertette az újabb orosz olajvita kapcsány kialakult árutőzsdei hangulatot Misik Sándor, a Hamilton Tőzsdeügynökség üzletkötője. Misik szerint ugyanakkor az olajszállítások leállítása egyelőre nem hajtotta fel az árakat, az olaj hordónként ára szerdán reggel 55 dollár körül mozgott.

A jelentős drágulás elmaradásában Misik szerint komoly szerepet játszik, hogy az USA-ban szokatlanul enyhe a tél. Amerikában igen sok helyen fűtenek olajjal, viszont a meleg idő miatt kisebb a kereslet az energiahordozóra. Ugyanakkor a dollár erősödése is lejjebb tolja a nyersolaj - és más árutőzsdei termékek - árát. Úgy tűnik, a befektetési alapok is elhagyják az olajpiacot.

Oroszország hétfőn állította le a szállítást a Druzsba vagyis Barátság kőolajvezetéken, arra hivatkoza, hogy a fehéroroszok lopják belőle az olajat. Ez a vezeték látja el a volt szocialista országokat Közép-és Kelet-Európában. Az oroszok exportvámot vezettek be a szövetségi rendszernek köszönhetően olcsón átadott olajon nyerészkedő beloruszokkal szemben.

Fehéroroszország erre válaszul tonnánkénti 45 dolláros tranzitdíjat vezetett be, és 79 000 tonnányi olajat lecsapolt a Barátságból. Moszkva erre válaszul szüntette be a szállítást a vezetéken. A válság megoldására összehívott tárgyalásokra, szerdára Moszkvába várják Szigorszkíj Belorusz miniszterelnököt, hogy Putyin orosz elnökkel találjon megoldást a vitában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!