A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:30CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
12:35CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A kutatásban és az exportban bízik az Egis

Vágólapra másolva!
Habár az Egis kivitele és bevételei jelentősen nőttek az elmúlt időszakban, az árfolyamhatások, a magyar piac és az orosz gyógyszertámogatási rendszer bizonytalanságai miatt azonban a cég adózott eredménye mintegy 50 százalékkal lett kisebb, mint egy éve. A társaságnál körülbelül egymilliárd forintot takarítanak meg az idei évben, és gyenge dollár mellett is bíznak az exportban.
Vágólapra másolva!

- Egy éve még a kellő szerénység magunkra erőltetése volt a legnagyobb feladat az eredmények ismertetésekor, ma más a helyzet - mondta Marossfy László, az Egis vezető közgazdásza sajtótájékoztatón. Ebben a negyedben a társaság 20 százalékkal növelte bevételét, és exportja csúcsot ért el, ám a kedvezőtlen hatások miatt a cég adózott eredménye közel 50 százalékkal lett kisebb, mint egy éve.

Belföld

A teljes magyar piac 8 százalékkal nőtt, 514 milliárd forintra, ezen belül az Egis 5 százalékkal emelte a forgalmát, piaci része 6,4 százalék - enyhén csökken, stagnál. A belföldi értékesítés 29 százalékkal nőtt, az alacsony tavalyi bázis miatt is alakult ilyen jól a mostani szám. Az év egészére 10 százalékos forgalomnövekedést várnak.

A belföldi piacon új szabályok új helyzetet teremtettek: ilyen volt a gyógyszer-gazdaságossági törvény, a támogatásokról szóló kormányrendelet, valamint a tb-támogatások nagy csökkentése 2007. január 16-tól. A gyógyszer-gazdaságossági törvény a becslés szerint a januártól márciusig tartó időszakban 429 millió forint befizetési kötelezettséget ró a cégre, januárban pedig tényszerűen 94 millió forintot. Ez a szám februárban előzetes kalkuláció alapján 168 millió forint körül alakul. A sajtótájékoztatón elhangzott, a befizetés igen kevéssé, gyengén van szabályozva.

A tbB-kassza éves hiányának fedezése a támogatás arányában januárban 37 millió forint, februárban várhatóan nincs túllépés és így befizetési kötelezettség. Egész évben úgy 2,3 milliárd kiesést okoz összességében a vállalatnak. A támogatásokról szóló kormányrendelet erős árversenyt és együttes piaci mozgásokat okoz. Az árak lefelé morzsolódnak: április elsején 33 termék árát csökkentették, a teljes portfólióra ez 9 százalékos csökkenés. A következő árcsökkenés július elején várható.

Export

Az eredményt erősen befolyásolták a külső hatások, például az árfolyamváltozások. Ennek ellenére az Egis exportja 28 százalékot növekedve csúcsot ért el a legutóbbi negyedben. Ezen belül a meghatározó orosz piacon 13 százalékkal lett kisebb az export. Ennek fő oka az orosz DLO-program változása: a tavalyi év végén szabályozási, finanszírozási gondok jelentkeztek, ezért a piaci szereplők átmenetileg visszaléptek a DLO-tól. Januártól javult a helyzet, de a nagykereskedők kitartottak óvatos álláspontjuk mellett. A második negyedben az egyéb FÁK-piac jelentősen, 34 százalékkal nőtt. Kelet-Európában is csúcsot teljesített az Egis kivitele, és 26 százalékkal bővült. A nyugati késztermék-értékesítés jó időszakot zárt (bár ebben vannnak nagy egyszeri tételek is), a nyugati piac a várakozások fölött teljesít. A hatóanyag-export is jelentősen - 120 százalékkal - nőtt, mivel beindultak a Servier számára a komolyabb szállítások.

A cég várakozási szerint Oroszországban éves szinten 10 százalékos növekedés jöhet. Az egyéb FÁK-piacon az éves átlag 25 százalékos növekedés lehet: ha ez a két szám teljesül, akkor megvalósulhat a korábban tervezett 15 százalékos növekedés idén. A következő és az azutáni két évre éves átlagban 20 százalékos növekedésre lehet számítani. A kelet-európai piacon is 20 százalék fölött lehet az éves forgalombővülés, ezen belül Lengyelországban és Romániában kiemelten erős növekedésre lehet számítani. Romániában és Bulgáriában saját Egis-disztribúciós központok kezdték meg működésüket. A nyugati késztermék-export megduplázódhat, és a hatóanyag-kiszállításokra is ezt várják.

Költségek

A közvetlen költségek összesen közel 50 százalékot nőttek. A közvetett költségek összesen 8 százalékot nőttek, ezen belül leginkább a kutatásra fordított kiadások emelkedtek, 23 százalékkal. Az Egis szerint egyébként a K+F lehet az a terület a jövőben, ami a jelenlegi kedvezőtlenebb tendenciákat megállíthatja - mondta Marossfy László. Budapesten a cég új gyógyszergyárat épít, amire jelentős adókedvezményt kapott. A cég orosz termelőegységét július elején avatják. A második negyed pénzügyi eredményeit 328 millió forinttal csökkentette az árfolyamváltozás, tavaly ilyenkor ez még plusz 412 millió forintot hozott a konyhára.

Az Egis ilyen helyzetben utánanézett, mennyit tud megtakarítani: körülbelül 1 milliárd forinttal tudják rövid távon csökkenteni költségeiket. Az egymilliárdos megtakarítást a cég innen-onnan csippenti le: spórolnak például a telefonok és légkondicionálók költségeivel is.

Megfontolandó az euróra való áttérés

Kérdésre válaszolva Marossfy László elmondta: az Egis orosz és FÁK-piaca 130 millió dollárt képvisel - korábban a partnerek nem akartak az euróra való átállás mellett dönteni. Az Egisnél a rubelben való elszámolás lehetőségét is fontolgatták. Az euróra való átállás egyelőre vagy korai, vagy kései, mindenesetre a cégnél számolnak ezzel a lehetőséggel is. A dollár további gyengülésére nincs forgatókönyv, de hasonló problémákat vethet fel a továbbiakban. alapvetően azonban a vállalati stratégiát nem fogja befolyásolni - a termékek versenyképességét az árfolyam csak kívülről rontja. Nagyobb veszély a cég számára például a generikus termékek piacának megmozdulása.

Major András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!