Szűk, 0,3 százalékpontos sávban mozgó, 6,5-6,8 százalék közötti éves inflációs prognózist adtak 2006 utolsó hónapjára, 6,63 százalékos átlaggal az MTI által hétfőn kérdezett, illetve előrejelzéseikben szemlézett vezető londoni befektetési és elemző házak. A várható jegybanki kamatemelésekről azonban nem adtak egységes előrejelzést a házak.
Dwyfor Evans, a Bank of America (BoA) londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke - aki 6,6 százalékos decemberi inflációt jósolt - azt mondta: a "nagy kérdés" nem a decemberi adat, hanem az, hogy mikor és milyen szinten tetőzik az idén az infláció. Evans szerint ennek előrejelzése azért "problematikus", mert nehéz kiszámítani, hogy a decemberi és a januári hatóságiár-változásoknak mekkora hatása lesz fogyasztói szinten.
A BoA "valamivel borúlátóbb, mint az MNB", és 8,5 százalék felett várja a tetőzést - véli a ház vezető elemzője. A cég a második félévtől azonban "éles fordulatra" és gyors inflációcsökkenésre számít, amit a jegybanki kamat is követni fog, tette hozzá Evans. A Bank of America alelnöke kiemelte, hogy az MNB alapállása már most is "galamb", és hamarosan még inkább az lesz.
A lefelé forduló idei kamatpálya kilátásával egyetért a JP Morgan londoni befektetési és elemző részlege is, amely decemberre 6,5 százalékos éves drágulási ütemet valószínűsít. A ház szerint az MNB szigorító ciklusa a jelenlegi 8,00 százalékon tetőzött; a kamatszint szeptemberre 7,50, decemberre 7,00, jövő márciusra 6,75 százalékra csökken.
Ettől gyökeresen eltérő MNB-kamatpályát vázolt fel hétfői londoni elemzésében a BNP Paribas. A ház, amely 6,7 százalékos magyarországi decemberi inflációra számít, a szerinte meredeken tovább gyorsuló infláció miatt már az idei első negyedévben 0,75 százalékpontos újabb kamatemelést és így 8,75 százalékon tetőző jegybanki kamatot jósolt. A cég az év egészére szóló korábbi előrejelzésében azt valószínűsítette, hogy a magyar jegybanki kamat az év végéig is csak negyed százalékponttal süllyed, 8,50 százalékra.
Raffaella Tenconi, a Dresdner Kleinwort londoni Magyarország-elemzője hétfői előrejelzésében 6,7 százalékos decemberi inflációt jósolt, és azt, hogy a drágulási ütem 8,00 százalék körül tetőzik az első két hónap folyamán. Ezt azonban elsődlegesen a szabályozott áraknak a költségvetési csomaghoz kapcsolódó emelkedése hajtja majd, ezért a ház arra számít, hogy az MNB a következő hónapokban nem változtat alapkamatán.
Érződik ugyan belső árnyomás is a gazdaságban, főleg az erős béremelkedés miatt, mivel azonban a monetáris politika módosításának hatása mindig késleltetve jelentkezik a gazdaságban, a londoni Dresdner-elemző szerint a következő hónapokban végrehajtandó bármely kamatemelés éppen akkor szűrődne át, amikor a hazai fogyasztás már egyébként is meredeken lassul a költségvetési takarékossági lépések miatt.
Raffaella Tenconi szerint kamatemelés csak abban az esetben lenne valószínű, ha a forint megint komoly nyomás alá kerülne.
Jóllehet a kormánypártok tisztújítási döntései, valamint a vezetőváltás az MNB élén - és az, hogy a Fidesz valószínűleg újabb kormányellenes tiltakozásokat szervez a megszorítások miatti elégedetlenség kihasználásával - rövid távon várhatóan nyomást gyakorol majd a befektetői hangulatra és a forintra, a Dresdner Kleinwort szerint azonban egyik tényező sem jelent komoly veszélyt a reformfolyamatra.
Londoni befektető-, illetve elemzőházak | Decemberi 12 havi infláció előrejelzések |
UBS | 6,6 százalék |
Deutsche Bank | 6,6 százalék |
Crédit Suisse | 6,7 százalék |
Bank of America | 6,6 százalék |
Dresdner Kleinwort | 6,7 százalék |
JP Morgan | 6,5 százalék |
BNP Paribas | 6,7 százalék |
Goldman Sachs | 6,5 százalék |