A mintegy 14,5 hektáros laktanya 37 százalékára korábban Somogy megye önkormányzata is jelezte igényét, míg Taszár az ingatlan egészét szerette volna megkapni. Kolber a kormány döntését azzal indokolta, hogy a délszláv misszióban helytálló taszári emberek a jogos jussukat kapják most meg. Persze az sem lehetett mellékes, hogy a település egy részének közműellátása a laktanyán keresztül történik. A tényleges vagyonátadás határideje 2008. október 31. lesz.
Óriási lehetőség és nagy felelősség ez a laktanya - reagált a bejelentésre a kormánynak köszönetet mondó taszári polgármester, Pataki Sándor. A négy-ötmilliárd forintos ingatlanvagyon hasznosításához szükséges több százmillió forintos közműfejlesztések, beruházások meghaladják a kis önkormányzat erejét, ezért ezeket magántőke bevonásával és pályázati pénzek elnyerésével tervezi megvalósítani - derült ki a polgármester beszámolójából.
Az előzetes tervekkel kapcsolatban Pataki annyit árult el, hogy a megye intézményei számára kedvező bérleti lehetőségeket nyújtanának, ezenkívül oktatási, kulturális, sport-, lakás- és turisztikai jellegű hasznosításban gondolkoznak.