A friss kiábrándulás 3,1-4,2 százalékkal küldte lejjebb a bankok és a biztosítók részvényeit, reggel ismét ezek voltak a fő vesztesek.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,8 százalékos visszalépéssel kezdett, az első óra vége felé 1,68 százalékos veszteséggel 1106,49 pontnál tartott, 26,56 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.
Pénteken a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,58 százalékos veszteséggel kezdett, egy óra múlva 74,27 pontos, 1,43 százalékos veszteségnél tartott.
A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,91 százalékos veszteséggel indult, egy óra múlva 87,62 pontos, 1,42 százalékos veszteségben volt.
Párizsban a CAC-40 1,46 százalékos veszteséggel nyitott, egy óra múlva 62,38 pontos, 1,48 százalékos veszteségnél járt.
Japánban a zárás volt veszteséges
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken veszteséggel zárta a hetet: az amerikai híreken kívül rontotta a hangulatot az is, hogy a dollár visszaesett a jennel szemben.
A bankok közül egyesek 10 százalékot is vesztettek a nap folyamán, a fejlett technológiai részvények 1,9-2,6 százalék között gyengültek.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 113,37 pontos, azaz 0,94 százalékos veszteséggel 11 893,16 ponton zárt, 22,31 százalékkal alacsonyabban az év véginél. A tokiói záráskor minden ázsiai tőzsdemutató vesztésben volt.
A Nikkei225 ezen a héten 0,23 százalékot vesztett, a múlt héten 2,41 százalékot vesztett, az előző héten 0,02 százalékot nyert.