A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Gyurcsány egyeztetne a válságról

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc megbeszélést kezdeményez jövő keddre a nemzetközi pénzügyi válság kapcsán meghozandó intézkedésekről a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, az Országgyűlés érintett bizottságának az elnökeivel, valamint a pénzügyi-gazdasági szféra meghatározó érdekképviseleteinek vezetőivel - közölte a kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A megbeszélésen arról lesz szó, hogy a kibontakozó nemzetközi pénzügyi válság miatt milyen konkrét lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy az Magyarországot a lehető legkevésbé érintse. A szóvivő hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a megbeszélésen konkrét intézkedésekre is javaslatot tesz, és azt kéri a meghívottaktól, hogy amennyiben ez lehetséges, ők is hozzák magukkal javaslataikat.

Daróczi Dávid emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter péntekre hasonló megfontolásból már összehívta a Gazdasági Együttműködési Fórum tagjait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!