Olvassa el itt a válság híreit!
Az eredmény romlását a kereslet szűkülését okozó világgazdasági válság, a jen erősödése és a termékek áresése idézte elő, ezek együttesen 18 milliárd jenes működési vesztséget okoztak. Tavaly a Sony még 236,2 milliárd jenes adózott eredményt könyvelhetett el.
Az árbevétel a folyó pénzügyi év harmadik negyedében 24,6 százalékkal 2,15 milliárd jenre süllyedt.
A japán konszern, amely nemrégiben adott ki profitfigyelmeztetést, azzal számol, hogy a március végével záruló folyó pénzügyi évet 260 milliárd jenes működési veszteséggel zárja majd, vagyis 14 év óta első ízben fejezi be az évet veszteséggel. Az adózás utáni éves eredményt a Sony decemberben még 150 milliárd jenes többletben adta meg, most a cég 150 milliárd jenes veszteségre számít.
Csütörtökön jelentette be a Sony és a Sharp, hogy folyadékkristályos kijelzők gyártására és forgalmazására vonatkozó közös vállalkozásuk indítását egy évvel elhalasztják, a vállalkozás majd csak 2010 márciusában indul be.
A Toshibánál is bekalkulálják a bukást
A Toshiba, amely a memórialapkák egyik vezető gyártója, szintén arra számít, hogy működési eredményét 280 milliárd jenes veszteséggel zárja majd márciusban, szemben a korábban várt 150 milliárd jenes többlettel.
A Toshiba a múlt év októbere és decembere között 158,8 milliárd jenes (1,76 milliárd euró) működési veszteséget jelentett, szemben az egy évvel korábbi 42,1 milliárd jenes többlettel.
A memórialapkák piacán már egy-két éve visszaesés tapasztalható a túlkínálat, az árak esése és a személyi számítógépek és más elektronikai cikkek iránti gyengülő kereslet miatt.