Megint vett az OTP

Vágólapra másolva!
Az OTP Bank újabb sajátrészvény-tranzakcióról adott számot: a társaság a kedden 350 ezer darab OTP-részvényt vásárolt 2008 forintos átlagáron. Az ügylet nyomán az OTP kezében lévő saját részvények száma 27,62 millióra emelkedett.
Vágólapra másolva!

Az OTP módosítani kívánja az alapszabályát úgy, hogy a közgyűlésen egy részvényes vagy részvényesi csoport sem gyakorolhatna 10 százalékot meghaladó szavazati jogot - derül ki közgyűlési előterjesztésből, amelyet a bank szerdán közölt a tőzsde honlapján.

A jelenleg hatályos alapszabály 25 százalékban, illetve ha a társaságban más részvényes vagy részvényesi csoport szavazati joga is meghaladja a 10 százalékot, akkor 33 százalékban maximálja az egy részvényes által gyakorolható szavazati jogokat.

A szavazati joggyakorlás korlátjának újrafogalmazásával módosul a határozatképesség megállapítására vonatkozó szabály is. Az alapszabály szerint a közgyűlés akkor határozatképes, ha a szavazásra jogosító részvények több mint felét képviselő részvényes jelen van. Ez a pont kiegészül azzal, hogy a határozatképesség megállapításánál a 10 százalékos maximális szavazatok fölötti hányadot figyelmen kívül kell hagyni.

Az indoklás szerint a szórt részvényesi szerkezet mellett a jelenlegi korlátozás már nem képes ellátni a feladatát. A 10 százalékos szavazati limit által biztosítható lenne, hogy egyetlen részvényes vagy részvényesi csoport se rendelkezzen túlzott erőfölénnyel a közgyűlési döntések meghozatala során.

A nyilvánosan is hozzáférhető információk alapján a bankban jelenleg egyetlen részvényes sem rendelkezik 10 százaléknál nagyobb részesedéssel.Az alapszabályt érintő javaslatok között szerepel egyebek közt az is, hogy létrehoznák az igazgatóság alelnöki funkciót. Az előterjesztésekről az OTP április 24-re összehívott éves rendes közgyűlése dönt.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!