A szakértők rámutattak: a múlt héten profitáltak a térségbeli devizák abból, hogy a svájci központi bank intervenciót hajtott végre, alapkamatát pedig gyengítette. Elemzők szerint azonban bizonytalan a kilátás, Közép-Európa megítélése ugyanis nem változott, a térség gazdasági fundamentumai nem javultak. Az euró 0,02 százalékkal 26,52 cseh koronára gyengült. Az euró péntekhez hasonlóan 4,5015 zlotyn volt.
A Danske Bank egyik elemzője szerint a térség kormányai és jegybankjai mindent megtesznek annak céljából, hogy lefékezzék devizáik értékvesztését. Emiatt nem kizárt, hogy a következő napokban a erősödnek majd a közép-európai devizák, középtávon azonban inkább gyengülnek majd.
A Goldman Sachs is úgy véli, hogy valószínűleg nyomás alá kerülnek a térségbeli devizák középtávon. A három hónapra szóló Goldman-előrejelzés 320 forint/euró árfolyamról szól. Hosszabb, 12 hónapra a becslés már erősebb forintot jelez.