A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Elemzők 2014-re várják a magyar eurót

Vágólapra másolva!
Magyarország 2014-ig nem csatlakozik az eurózónához - vélik a Reuters által megkérdezett szakértők.
Vágólapra másolva!

Az elemzők a legutóbbi, januári felmérés során még azzal számoltak, hogy erre 2013-ig nem kerül sor.

A Reuters által megkérdezett 31 elemző egy évvel legalább 2014-ig eltolta Csehország és Lettország euróövezeti csatlakozásának legkorábbi dátumát is.

Az elmúlt hónapokban nagy várakozás előzte meg, hogy Lengyelország képes lesz-e belépni az év közepéig az euró előszobájának tekintett ERM-II árfolyamrendszerbe és ennek alapján 2012-ben bevezetni az eurót. A szakértők szerint azonban Varsó csak egy évvel később, azaz 2010 közepén csatlakozhat az ERM-II-höz és 2013-ban az euróövezethez.

A felmérésben részt vettek szerint továbbra is 2013-ban várható Észtorzság euróövezeti csatlakozása. Nem változott januárhoz képest a szakértők véleménye azzal kapcsolatban sem, hogy Románia és Bulgária 2015-ig nem vezeti be az eurót.

A szakértők derűlátóbbak Törökország EU-tagságával kapcsolatban. Most úgy vélik, hogy Törökország 2019-ben lép be az EU-ba, egy évvel korábban, mint amire januárban számítottak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!