Egy százalék körüli nyereséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei csütörtökön. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,9 százalék (74,96 pont) emelkedéssel 8750,24 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite mutató 1,3 százalékkal (24,10 ponttal) 1850,02 pontra nőtt.
Csütörtökön a pénzügyi részvények drágulása és egy fontos amerikai munkanélküliségi szám ellensúlyozta a csalódást okozó májusi kiskereskedelmi eladásokra vonatkozó adatot. A DJIA indexében a legnagyobb emelkedést a JPMorgan Chase érte el, miután a Citigroup feljavította a bank részvényének a célárát.
Csütörtökön nyilvánosságra hozott adat szerint a múlt héten csökkent a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban, miközben a mezőgazdasági ágazaton kívüli termelékenység 1,6 százalékkal nőtt, meghaladva a szakértői várakozásokat. Ugyancsak csütörtökön közölték, hogy az amerikai kiskereskedelmi áruházak 69 százalékának a vártnál kisebb forgalma volt májusban.