Nem sokkal 11 óra előtt 0,2 százalékos mínuszban, 20 111 pontnál járt a pesti tőzsde kezdés után 20 ezer ponta alá süllyedő indexe. A vezető részvények közül a Richter és a Mol 0,3, illetve 0,1 százalékos pluszba került, a csütörtökön 4 százalékkal a pénteki nyitás után pedig 3 százalékkal süllyedő OTP az említett időpontban 5205 forintnál járt, ami 0,5 százalékos veszteséget jelent. A Magyar Telekom árfolyama 0,7 százalékkal 730 forintra mérséklődött délelőtt.
A rajt utáni jelentős zuhanás a nemzetközi hangulat váltotta ki: Dubaj csütörtökön közölte fél év hitelezői türelmet kért legnagyobb állami vállalata, a Dubai World számára, a hír megroppantotta a tőzsdéket, világszerte estek az árfolyamok.
A piros tartományban kezdő európai tőzsdeindexek is összekapták magukat: a londoni Footsie másfél órával a nyitás után 0,2, a frankfurti DAX 0,3 százalékos, a CAC 0,1 százalékos mínuszban volt. Ugyanekkor a varsói tőzsde WIG20 indexe 1,72 százalék mínuszt mutatott, miután 2,67 százalék eséssel kezdett. Az amerikai DJIA határidős jegyzésének 3 százalékos reggeli vesztesége 2 százalékra csökkent, a Nasdaqé 3,6 százalékról 2,7 százalékra mérséklődött.