Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az előző napi nagy emelkedés korrekciójára számít, legalábbis a kereskedés elején. Véleménye szerint az OTP a hétfői csaknem öt százalékos drágulás után határozott mínuszban lehet a kereskedés elején, a többi papír esetében kisebb lehet a visszaesés.
Az ázsiai tőzsdemutatók is csökkentek kedd reggel. Ezt a gyengülést elsősorban az váltotta ki, hogy a kínai központi bank figyelmeztette az ország pénzintézeteit, fogják vissza az utóbbi időben nekilódult hitelkihelyezés ütemét.
A BUX 533,10 pontos, 2,58 százalékos emelkedéssel, 21 182,61 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek.