A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Romániában úgy bővítik a roncsautó-programot, hogy a jövő év elejétől akár három autót is le lehet cserélni, magánszemélyeknek és jogi személyeknek egyaránt. A programban eddig évente csak egy autóval lehetett részt venni.

A járműveket lecserélőknek járó összeg 2010-ben is változatlan marad: minden tíz évnél idősebb gépkocsit beszolgáltató 3800 lejt (900 eurót) kap. Az idén több mint 32 ezer régi autót vontak ki így forgalomból, ami a román kormány által megszabott kocsiszámnak csupán a kétharmada.

Borbély László környezetvédelmi, víz- és erdőgazdálkodási miniszter kedden elmondta: jövő héten a kabinet elé terjeszt egy rendeletet, mely szerint a jogi személyek évente öt-tíz járművet is lecserélhetnek. A pontos számot később határozzák meg. Január végétől pedig a traktorokra is kiterjesztik a roncsautóprogramot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!