Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: bár volatilis volt a piac kedden, alapvetően azonban folytatódott a múlt hét végén elkezdődött korrekció. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX délelőtt 11 óra körül érte el napi mélypontját, utána azonban a Németországból érkező kedvező hírek hatására felfelé indult el, és a nap folyamán rövid ideig pozitív tartományban is tartózkodott. Németországban erőteljesen javult, és három éves csúcsra emelkedett júniusban a ZEW hangulatindex.
Kedd délutánra azonban a nagyrészt kedvező makroadatok ellenére is felülkerekedett a korrekciós hangulat, és ez érződött a Richternél is, de a Mol és a Magyar Telekom árfolyama is lefelé "csordogált", a nagyobb papírok közül talán az OTP-ben volt a legtöbb erő - mondta Vaszkó Szabolcs.
Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője elmondta: egyre több jel utal arra, hogy három hónapnyi emelkedő trend után lefelé irányuló korrekció indul a piacokon.
Az üzletkötő elmondta: a hétvégi G8-csúcstalálkozón kiderült, hogy az európaiak vonakodnak alávetni saját bankrendszerüket az Egyesült Államokban már elvégzett stressz tesztnek, ez pedig olyan bizonytalanságot okoz a piacokon, amit a befektetők nem tudnak beárazni. Ez az oka annak, hogy az eladások kerekedtek felül, ráadásul egyre komolyabb eladók kezdenek érkezni a parkettre - magyarázta az üzletkötő.
A Mol 220 forinttal, 1,65 százalékkal 13 080 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 35 forinttal, 0,97 százalékkal 3585 forintra esett, forgalmuk 13,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,82 százalékkal 606 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1200 forinttal, 3,64 százalékkal 31 800 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 118,4 millió forintos forgalom mellett 340 forinttal, 2,06 százalékkal 16 155 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.664,28 ponton zárt kedden, ez 15,74 pontos, 0,94 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.