A Fideszre hagyta a sztrádadíjemelést a kormány

Vágólapra másolva!
Bár január végén még arról volt szó, hogy márciustól negyedével drágul a négynapos autópálya-matrica, de a terv politikai egyeztetések áldozata lett. A jelek szerint a sztrádadíjakról már csak az új kormány fog dönteni.
Vágólapra másolva!

"Az autópályadíjak felülvizsgálata a politikai egyeztetések eredményeként bizonytalan időre elhalasztódik" - közölte az [origo]-val a közlekedési tárca, azaz egyelőre nem kell számolni az eredetileg márciusra tervezett áremeléssel.

A minisztérium egyúttal jelezte: "továbbra is tervezik a díjemelésről szóló rendelet szövegének technikai jellegű pontosítását, ez a változtatás azonban a fizetendő díjakat nem érintené"

Más volt a terv

Január végén a szaktárca még azt közölte, ha a minisztérium elképzelése életbe lép, akkor márciustól a autópálya-matricák 7-24 százalékkal drágultak volna. Az áremelésről szóló javaslat már októberben elkészült, ám az áremelést az ősz óta zajló közigazgatási és politikai egyeztetések késleltették. A márciusi áremeléshez szükséges - a díjakat szabályozó - miniszteri rendelet módosítása végül nem jelent meg, így nem is lépett életbe.

A legfrissebb tájékoztatás alapján tehát az árakról várhatóan már csak az új kormány dönt majd. Ha figyelembe vesszük, hogy az új kabinet leghamarabb június elején alakulhat meg, a minisztériumi változásokra is ezt követően kerülhet sor, akkor feltételezhető, hogy csak nyár közepén emelkednek az árak - ehhez persze az is kell, hogy az új kabinet is rábólintson a áremelésre.

Megkerestük Fónagy Jánost, a választásokon győzelemre esélyes Fidesz szakpolitikusát, hogy ismertesse a párt sztrádadíjakkal kapcsolatos terveit, ám a volt közlekedési miniszter azt modnta, hogy elfoglaltságai miatt egyelőre nem tud nyilatkozni.

Drasztikusan drágult volna a négynapos

A szaktárca a legolcsóbb matrica esetében tervezte a legdrasztikusabb áremelést, a négynapos autópálya-matrica 24 százalékkal, a mostani 1170 forintról 1450 forintra drágult volna, a többi bérletnél pedig 7-8 százalékkal mentek volna feljebb az árak.

A minisztérium indoklásában kifejtette: 2006 óta érdemben nem változtak a díjak, többek között a tavaly nyári áfaváltozás hatására sem, míg a hazai autópályák forgalmában, az Európai Unió bővítése miatt egyre növekvő arányban jelennek meg külföldi járművek. A négynapos matrica árának jelentős emelésére pedig a minisztérium szerint azért lett volna szükség, mert a nyári, illetve az őszi és tavaszi forgalom között egyre kisebb a különbség, ezért egymáshoz kell közelíteni a két időszakra vonatkozó díjakat - derült ki a minisztériumi magyarázatból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!