A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,07 pontos emelkedéssel, 22 734,38 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest ez 0,62 százalékos erősödés. Fél óra elteltével 0,56 százalékos pluszban volt az index.
Bizonytalan kereskedést várnak csütörtökön az MTI által megkérdezett részvénypiaci szakértők. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője azt mondta, a szerdai esés után csütörtökön vélhetően megpróbálják majd felhúzni az árfolyamokat a befektetők, azonban ez nem biztos, hogy sikerülni fog.
A szakértő szerint ártalmas lehet a tőzsdéknek, hogy a politikai döntéshozók mesterséges eszközökkel próbálják megakadályozni az esést a piacokon, mert amikor majd tényleg szükség lesz rá, hogy - a jelenlegi magas szinteknél sokkal alacsonyabban - az adott árfolyamoknál ne kerüljenek lejjebb a papírok, már nem lesz hatásuk ezeknek a törekvéseknek.
Hozzátette: csütörtökön publikálják az Egyesült Államokban, hogy a múlt héten miként alakult a munkanélküli segélyért először folyamodók száma, de az adat várhatóan nem lesz komolyabb hatással a piacokra.
Bizonytalan kereskedéssel számol csütörtöki elemzésében a CIB Bank Zrt.: a pénzintézet elemzői szerint az elkövetkező napokban benne lehet egy kis korrekció is, de továbbra is elég gyenge maradhat a BUX.
A BUX 715,40 pontos, 3,07 százalékos csökkenéssel, 22 595,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 37,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek.