A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Erősödik az euró, a forint kifulladt

Vágólapra másolva!
Csak néhány óráig tudott profitálni a forint szerdán az euró dollárral szembeni erősödéséből, estére ugyanoda emelkedett az euró/forint árfolyam, ahol délelőtt állt. A kereskedők reggel még úgy becsülték, hogy az euró 275 és 279 forint között ingadozhat a nap folyamán, de a 281 feletti szint a jelek szerint nem csak kilengés.
Vágólapra másolva!

Szerda este fél hat körül 281,3 forinton jegyezték az eurót. A dollár ugyanekkor 228,4, a svájci frank 197,9 forintot ért.

Szerdán valamivel 278 fölött kezdett az euró/forint árfolyam, majd a délelőtt során folyamatosan emelkedett, többször átlépte a 281-es határt is. Kora délután hirtelen erősödni kezdett az euró a dollárral szemben - az MTI szerint azon piaci pletykák hatására, hogy az Európai Központi Bank intervencióra készül a közös deviza védelmében -, egészen a nagyon rég látott 1,236-os szintig emelkedve.

Ez a folyamat szokás szerint húzta magával a forintot is, az euró/forint jegyzés majdnem 278,50-ig esett. Három óra után azonban elfogyott a magyar pénz ereje, és a késő délelőtti szintre esett vissza az euróhoz képest.

Reggel a Dow Jones hírügynökség elemzők véleményét idézve még azt írta, ha a hangulat szerdán némileg javulna, a forint 275/euróig erősödhetne - de a belátható jövőben nemigen hagyja el a 275-279/eurós sávot.

A görög adósságválság nem csitul, ami nyomás alatt tartja az eurót. A Fitch hitelminősítő továbbra is negatív kilátáson tartotta a görög állampapírokat, annak ellenére, hogy az ország lehívta az első segélyrészletet a mentőcsomagból. A minősítő intézet szerint a GDP 150 százalékára hízhat az ország adósságállománya.

Az is rontja a közös európai pénz esélyét az erősödésre, hogy a Bank of America Merrill Lynch által alapkezelők körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek 45 százaléka tartja az eurót túlértékeltnek az áprilisban rendezett felmérés 43 százaléka után.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!