A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Az amerikai bankpapírok esése rántotta le a forintot

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az euró 282 forint fölé is került a pénteki kereskedésben az amerikai bankszektor gyengélkedésének hírére. Később némileg visszafordult az árfolyam, így fél öt után 281,54 forintot ért az euró.

Szűk sávban ingadozott a forint a pénteki kereskedés nagy részében, majd az amerikai piacok nyitása után hirtelen gyengülni kezdett. Ennek oka első sorban az amerikai bankok gyenge szereplése volt a New York-i tőzsdéken, a Bank of America 7 százalék fölötti mínuszban is járt.

Hozzájárulhatott az eséshez a michigani gazdasági hangulatot mérő index rossz teljesítménye is, amely a várnál sokkal alacsonyabb lett. A fogyasztói hangulat romlásából arra következtetnek a szakértők, hogy lassabb lesz a kilábalás, mint várták.

280,4 forintos euró délután 282,3-ig drágult, majd egy korrekciót követve délután fél ötre 281,6-ig tért vissza. A dollár napi csúcs ugyaneddig 218,36 forint volt, s csak minimálisan lett olcsóbb ezután. A svájci frank 208,2 forinton volt ugyanekkor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!