A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,70 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 21 511,69 ponton zárt kedden. Minden vezető részvény is pluszban zárt, a keddi nap során hétfői záróértékéhez képest az OTP és a Mol produkálta a legnagyobb erősödést.
A Mol árfolyama 2,59 százalékkal 19 800 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,19 százalékkal 4 890 forintra nőtt. A Richter 1,4, az MTelekom 0,9 százalékot erősödött a hétfői zárához képest. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a BÉT-en a pozitív nemzetközi hangulat hatására erősödtek az árfolyamok. Fontosabb hír nem áll az emelkedés mögött, inkább annak köszönhető a részvények drágulása, hogy az elmúlt hetek gyengülése nyomán elfogytak az eladók a piacról. Általános volt a jó hangulat, valamennyi szektor papírjait vették a befektetők. Kérdéses azonban, hogy ez meddig tarthat, megfordul-e a trend és milyen mértékben.
Kiemelte az FHB teljesítményét: a bankpapír kereskedését napközben néhány percre szüneteltették, miután 10 százalékkal erősödött, majd a kereskedés visszaállítása után a papír drágulása csaknem elérte a napi lehetséges maximumot, a 15 százalékot. A befektetők arra a hétfői hírre reagáltak, hogy az FHB megveszi az Allianz Bankot, 3,8 milliárd forintért. Az FHB 12,27 százalékos erősödéssel 1 162 forinton zárt, 262 milliós forgalomban.
A mostani felpattanás ne tévesszen meg senkit, a Mol kivételével még mindig a gyengülő trendben vagyunk - figyelmeztetett az üzletkötő, de úgy vélte, nem zárható ki, hogy az erősödés nagyobb emelkedésbe csap át. Sőre Balázs szerint ha az OTP átlépi az 5 000 forintos határt, lendületet kaphat a további emelkedéshez, kikerülhet a gyengülő trendből a bankpapír is.