Mozgalmas napja van pénteken a svájci franknak, a deviza hajnalban és délelőtt érezhetően gyengült, majd délben újra komoly erősödésbe kezdett. Pénteken kevéssel fél 12 előtt egy frank 210,90 forintot ért, szemben a kora reggeli 212 forinttal. A frank azonban délben irányt váltott az euróval és így a forinttal szemben is, a jegyzés 14 órára 213 forint fölé ment, este hét előtt nem sokkal pedig már a 214-es szintet közelítette.
Az irányváltás mögött nincs lényeges esemény Kolba Miklós, az ING devizakereskedője szerint. "Nincs semmi, alig vannak a piacon, az előző napok izgalmai után most megpihen a piac" - mondta. A frank árfolyama szerinte csak korrigál az euróval szemben és ez hat ki a forinttal szembeni árfolyamra is. Ezt alátámasztja a Reuters is, amely arról ír, hogy a svájci jegybank lazításról szóló szerdai döntése utáni utószámítgatások zajlanak.
Az euró pénteken reggel 282,50 forinton kezdett, majd 283 forintig ment el a jegyzés, innen kora délutánra 282,50-re korrigált a piac, este hét előtt nem sokkal 282,13 forintonn jegyezték az eurót. A dollár 215 forint alatt indult és kisebb kilengések után 214,50 forinton állt fél 12-kor, 14 órakor 216 forinton, este hét előtt nem sokkal pedig 216 forinton jegyezték.
Csütörtök délelőtt még a 217 forintot közelítette a frank árfolyama, kora délutánig 215 forintra mérséklődött a kurzus, majd a svácji jegybank döntésének nyilvánosságra kerülésekor hirtelen 212,5 forint közelébe zuhant. A délutáni átmeneti forintgyengülés a frankkal szemben is érezhető volt, 213 forint fölé került estére az árfolyam, majd késő este ismét a napi mélypontja közelébe került a frank árfolyama.
Hajnalban, az ázsiai kereskedésben esett a svájci frank az euróval és a dollárral szemben. A közös uniós pénz egységéért 1,3328 frankot kellett adni magyar idő szerint reggel fél hétkor, fél tizenkettőkor pedig 1,3356 volt a kurzus - ezek nagyjából egy hónapja nem látott szintet jelentenek. Csütörtökön este egy euró még 1,3287 frankba került, szakértők ekkor még azt tippelték, hogy a következő szint, amit tesztelhet a jegyzés, akár az 1,393-as kurzus lehet. Péntek délután azonban megváltozott a piaci hangulat, a frank az euróval szemben 1,3220-re esett, a dollárral szemben pedig 1,0110-re. A hét elején a frankkal még egy az egyben váltott dollár pénteken kora reggel 1,0176 frankot ért, fél 12-re 1,0161-re változott az árfolyam. Csütörtök este az árfolyam 1,0160 volt.
Sörös Csaba, a Takarékbank devizapiaci szakértője a pénteki nap későbbi részében a szeptemberi Michigan fogyasztói bizalmi index befolyásolhatja a hangulatot.
A Quaestor elemzői azzal magyarázták a frank csütörtökön kezdődött gyengülését, hogy a svájci jegybank a kamatdöntése után azt közölte, hogy az eddig vártnál alacsonyabb lehet az infláció a következő időszakban. A piacon ezt úgy értelmezték, hogy a vártnál későbbre tolódhat a svájci kamatemelés, ezért több befektető eladta frankeszközeit (a jegybanki döntés hátteréről ebben a cikkünkben olvashat részletesen).
A várakozásoknak amúgy nagyjából megfelelő döntésnek idehaza a svájcifrank-alapú devizahitellel tartozó adósok örülhetnek, egy esetleges kamatemelés ugyanis tovább növelhette volna a törlesztőrészleteket. A frank hónapok óta drágult a forinthoz és az euróhoz képest is, bár az utóbbi napokban megállt ez a trend.