A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,09 százalékkal, 19,19 ponttal emelkedett hétfőn, és 21 237 ponton zárt. A vezető részvények közül, az alacsony 7,8 milliárd forintos forgalom mellett a Mol árfolyama nem változott, az OTP, a Richter és a Magyar Telekom erősödött.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, a jegybanki kamatdöntés nem befolyásolta a hétfői kereskedést, bár a pozitív hangulat kissé romlott a döntés után. Az enyhe pluszos zárás illeszkedik a közép-kelet-európai tőzsdeindexek teljesítményéhez, és a nyugat-európai tőzsdék is kis pluszban zárnak.
A monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén.
Miszkuj Tünde, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a határidők kifutásával a héten alacsony forgalomra, és csak kisebb árfolyammozgásokra lehet számítani. A kereskedést a forint árfolyamának alakulása befolyásolhatja, de csak akkor, ha a magyar fizetőeszköz a jelenleginél jóval alacsonyabb szintekre gyengül.
A Mol-részvények ára nem változott, 19 500 forintot érnek a részvények, 1,2 milliárd forint értékben kereskedtek velük.
Az OTP árfolyama 19 forinttal 5269 forintra nőtt, ez 0,6 százalékos erősödés. A banki részvény forgalma 3,5 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom-részvények árfolyama 0,19 százalékkal nőtt, 521 forinton zárta a kereskedést 1,4 milliárd forintos forgalommal.
A Richter papírjai 195 forinttal drágultak, ez 0,46 százalékos emelkedés, a gyógyszergyári részvény 42 200 forintot ér, 1,2 milliárd forintért kereskedtek vele.
Az Egis árfolyama 2,62 százalékkal 20 250 forintra nőtt 141 millió forintos forgalom mellett.