A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,95 pontos emelkedéssel, 21 242,32 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest ez 0,44 százalékos erősödés. Bő egy óra elteltével már 1,3 százalékos pluszban volt az index.
Szatmári Tanmás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a budapesti részvénypiacon a keddihez hasonlóan nem várható nagy forgalom, ennek hiányában nagy árfolyammozgásra sem lehet számítani.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a BÉT-en továbbra sem történik semmi, de az OTP árfolyama a keddi, váratlan 2 százalékos zuhanását a zárásban szerdán korrigálhatja. (Az OTP-papír a kereskedés kezdete után egy órával valóban az egyik legjobban teljesítő részvény volt, 1,3 százalékos nyereséggel.)
A CIB Bank elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a magyar kiskereskedelmi forgalom adata délelőtt érkezik, majd délután az amerikai lakáspiaci adat lehet érdekes, az igazán fontos amerikai statisztikákra azonban csütörtökig várni kell. A keddi erősödés után szerda reggel az ázsiai piacok egy részénél kis visszaesés következett, és az európai határidők is kivárást jeleznek.
A BUX 89,09 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 21 148,37 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek.