Közel tízezer állás jöhet létre az államilag támogatott befektetések révén
![A kecskeméti Mercedes-gyár bokrétaünnepsége és bejárása](https://cdn.origo.hu/2024/01/x4CZPS5BYW-b70Sm7QvASSGv1u1Nq81arKveWOGmeBA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2ZGIzYjU3ODdiYzQzMzRiMzU5ZGMxMzhkN2NmYzZi.webp)
Egyedi kormánydöntés alapján számíthatnak kiemelt állami támogatásra azok a kínai és magyar befektetők, akik Berettyóújfaluban hoznának létre 10,5 millió eurós (közel 3 milliárd forint) beruházással egy napelemgyárat. Szintén állami támogatással valósulhat meg a kínai befektetők által Szolnokra tervezett citromsavgyár, amely 18 milliárd forintba kerülne - derül ki a pénteki Népszabadságból. A beruházók az állam válaszára várnak.
Azt még nem tudni, hogy a napelemgyár milyen állami támogatás kap, szóba jöhet az adókedvezmény és a képzési támogatás is. A szolnoki beruházásról Szalay Ferenc, a város polgármestere pedig azt mondta, komoly esély van arra, hogy a kiemelt állami beruházás címet megkapja a projekt, ez a városvezető szerint a nyár közepéig megtörténhet. Az idő sürget, mert a szolnoki gyárépítést tervező kínai beruházó hathónapos határidőt határozott meg arra, hogy a magyar kormány támogatja-e az elképzelést - derül ki a cikkből.
A lap érdeklődésére a Nemzeti Külgazdasági Hivatal részletek említése nélkül közölte: a kínai befektetők érdeklődése Magyarország iránt megnövekedett. A szervezet egyúttal tájékoztatott arról is, hogy jelenleg huszonkilenc - nem csak kínai - befektetővel tárgyalnak, amelyek egyedi kormánydöntés alapján kaphatnak támogatást. Ha valamennyi beruházás megvalósul, akkor azok összesen 700 milliárd forintos befektetést és 9600 új munkahelyet jelent.