Ötszázezer forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Vitaking Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, amely gyógyhatást, betegséget megelőző hatást tulajdonított egyes, általa forgalmazott étrend-kiegészítőknek, illetve valótlan adatokat közölt azok összetételéről.
A közlemény szerint a vállalkozás a Cink rágótablettával kapcsolatban a hirdetéseiben kiemelte, hogy véd a vírusos megbetegedésektől, valamint lerövidíti a nátha időtartamát. Az étrend-kiegészítők esetében viszont tilos a termékeknek betegséget megelőző, illetve gyógyító hatást tulajdonítani.
Ezenkívül az Vitaking Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az általa forgalmazott "Lactobacillus Acidophilus" étrend-kiegészítő kapszuláról azt állította, hogy a termék kapszulánként két milliárd élősejtet tartalmaz. A GVH ezzel szemben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma által elvégzett vizsgálatok alapján megállapította, hogy a hirdetésben és a címkén szereplő mennyiségnél nagyságrendekkel kevesebb élő sejt volt kimutatható a termékben.