Az IMF csütörtök esti washingtoni sajtótájékoztatóján Magyarország is szóba került. Gerry Rice, a Nemzetközi Valutaalap külkapcsolati igazgatója azt mondta, az, hogy mikor kezdik meg a tárgyalásokat Magyarországgal, attól függ, hogy milyen lépéseket tesz a kormányzat.
Mint mondta, kézzel fogható lépéseket kell látnunk, amelyek mutatják, hogy a magyar kormányzat elkötelezett minden olyan döntés meghozatalában, melyek a gazdasági stabilitáshoz szükségesek. Hozzátette, hogy az Európai Unió hatóságainak a támogatása is kell majd ahhoz, hogy sikerrel zárulhasson az új hitelprogramról szóló tárgyalás. Az IMF korábban a jegybank függetlenségének garantálást nevezte meg, mint a tárgyalások megkezdésének feltétele, illetve azt, hogy az Európai Bizottság feltételeit is teljesítse a magyar kormány.
Csütörtökön Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselet-vezetője is arról beszélt egy budapesti rendezvényen, hogy a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra és a növekedésre kell összpontosítania. Elmondása szerint az IMF folyamatos párbeszédet folytat a magyar kormánnyal, egyúttal hangsúlyozta: most sok minden múlik a magyar kormányon.