Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Gazdasági Rádiónak elmondta, hogy nagyon közel kerültek egymáshoz az álláspontok az IMF-EU és a magyar kormány között. Nátrán Roland a rádiónak azt mondta, már csak egy felsővezetői döntéstől függ, mikor kezdődnek meg a tárgyalások.
Nátrán szerint "nincs összefüggés az ECOFIN-ülés és a tárgyalások elkezdése között", vagyis azt mondta, hogy a magyarországi uniós támogatások esetleges befagyasztása nem befolyásolja, hogy mikor kezdődjenek a hivatalos tárgyalások. "Mi akár holnap készek vagyunk azokat megkezdeni" - mondta. A Gazdasági rádió oldalán korábban pontatlanul jelent meg az interjú szöveges idézése, ott az "ez akár néhány napon belül is megtörténhet" szöveg szerepelt. Ez félrevezető, mivel nem feltétlenül indul el a tárgyalássorozat.
A szakmai kérdésekben, az államháztartás állapotát, a bankrendszert vagy a pénzügyi felügyeletet érintő kérdésekben nagyon közeliek a nemzetközi szervezetek és a magyar kormány céljai - mondta Nátrán Roland.
Jól mutatja ezt, hogy a forint hétfő reggeli gyors gyengüléséhez hozzájárult, hogy Szijjártó Péter kormányszóvivő arról beszélt, egy-két ügyben elhúzódhat a vita az Európai Unióval.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a múlt csütörtökön azt mondta, csak a második negyedévben várható a megegyezés, januárban viszont ugyancsak ő még az első negyedévről beszélt.