Cséfalvay a meglátását azzal indokolta, hogy az EB hat pontot kifogásolt a törvényben, és ezek közül a magyar kormány négyen módosított. Szerinte ugyan vannak még megoldandó kérdések, de az egyeztetések most már "jó úton haladnak". "Úgy gondolom, ez megnyitotta az utat a hivatalos hiteltárgyalások előtt, és mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb megkezdődjenek" - jelentette ki az államtitkár.
Az NGM szerdán is kiadott egy közleményt, amely szerint már csak a jegybankelnök fizetését kell rendezni ahhoz, hogy megindulhassanak a tárgyalások az EU-val és az IMF-fel. Az Európai Bizottságnak azonban az új jegybankalelnöki poszt sem tetszik, és az sem, hogy ezzel párhuzamosan kettővel nőne a monetáris tanács létszáma. Az Európai Központi Bank pedig azzal sem ért egyet, hogy a jegybankelnök csak a magyar alaptörvényre tenne esküt.
Az EB-nek emellett más feltételei is vannak. Olli Rehn pénzügyi biztos már jelezte, hogy a testület a bíróságok megbízható működését biztosító módosításokat is ilyennek tekinti. A múlt szerdán pedig Olivier Bailly, az EB szóvivője azt mondta, a hivatalos tárgyalás megkezdésének előfeltétele, hogy Magyarországnak olyan jogi környezetet kell teremtenie, amely biztosítja a befektetők bizalmát. A pontos részleteket firtató kérdésre azt mondta, nem tud felsorolni "húsz vagy harminc pontot", "általános értelemben" kell a kormánynak megfelelő környezetet biztosítania.
Magyarország tavaly novemberben fordult hitelkeretért a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Unióhoz. Az IMF elvileg nem szab előfeltételeket a tárgyalásai megkezdéséhez, a válság során azonban megállapodott az Európai Bizottsággal arról, hogy egyetlen tagállammal sem ír alá hitelszerződést az EB jóváhagyása nélkül.