A jövőben csak két üzemben fog az Opel Astrákat gyártani - mondta hétfőn egy rendkívüli állománygyűlésen az Opel vezérigazgatója. Karl-Friedrich Stracke gyárbezárásról nem beszélt, azt ígérte, hogy júniusra elkészül a fejlődést biztosító stratégiai terv.
A vezérigazgató az Opel központi gyárában, a német Rüsselsheimben elmondta: most Rüsselsheimben, a brit Ellesmere Portban és a lengyelországi Gliwicében állítanak elő Astrákat két műszakban. Ezen kívül a bochumi üzemben gyártják az előző modell, az Astra Classic verzióit.
2016-ra már nyereséget terveznek
Stracke a dolgozóknak azt ígérte, hogy 2016-ban az Opel ismét nyereséges lesz: az átfogó fejlesztési stratégiának köszönhetően növekedni fog a profitráta, a piaci részesedés és a forgalom. Ezt egyebek mellett azzal akarják elérni, hogy az eddig jószerivel csak Európára koncentráló Opel új piacokon is megjelenik. Stracke hangsúlyozta, hogy az átalakítás után valamennyi gyárnak képesnek kell lenni az állandó, vagyis 24 órás termelésre.
Az Opel magyarországi gyárában nincs szükség ilyen típusú átalakításra. Légrádi Edit, a gyár kommunikációs vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy az üzemet már évekkel ezelőtt képessé tették a folyamatos termelésre.
Veszteséges az Opel
Az elmúlt hetekben felröppentek pletykák, melyek szerint az anyavállalat, a General Motors Opel-gyárakat akar bezárni Európában a tetemes veszteség miatt, de ezt eddig rendre cáfolták az Opel vezetői. A Wall Street Journal összeállítása emlékeztet arra, hogy Stracke néhány hete közölte, korábban szerződésben vállalták, hogy 2014-ig nem lesz gyárbezárás, és ez most is érvényes.
Az elmúlt tizenkét évet nézve az Opel mindössze egyszer, 2006-ban volt nyereséges, a GM el is akarta adni, de aztán meggondolta magát: 2009-ben inkább a szerkezetátalakítás és a leépítés mellett döntött. A veszteség azonban megmaradt: az idei év első három hónapjában a General Motors ugyan nyereséges volt, de az európai üzletág - ami az Opelt és brit megfelelőjét, a Vauxhallt jelenti - 256 millió dollár veszteséget produkált.