A magyar politika és gazdaságpolitika kreatív jellegét senki nem vitatja - írja a Heti Válaszban megjelent eheti írásában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A jegyzetben Matolcsy Jonah Lehrer kreativitásról szóló könyvét mutatja be, és ennek kapcsán megjegyzi, hogy a nemzetek sorsa a kreativitáson áll vagy bukik.
Az írás szerint az új ötlet jó hangulatban jön, amikor kémiai reakciók révén agyunk jobb féltekéje működésbe lendül. Mint írja, ha kék színt látunk, az ötven százalékkal növeli meg a kreativitás esélyét, míg a vörös szín veszélyt jelent, amit az követ, hogy erősen koncentrálunk, és logikusan gondolkodunk, így csak a régi megoldás jöhet.
A publicisztika szerint a kreatív művészek általában szomorúak, mert az újhoz fájdalmas és hosszú út vezet, az új születése pedig könyörtelen folyamat. Matolcsy György ehhez hasonlítja azt, amikor 2010-ben reménytelennek látszó helyezet örököltek, de mivel a "nemzet boldogságindexe a csúcson volt", megtalálták a kreatív megoldásokat.
Mint írja, lehet, hogy a kormányzat lépései nem tűntek logikusnak, de "ma már kimondhatjuk: működik". A nemzetgazdasági miniszter szerint az új korszakban a bal agyfélteke analitikus logikája nem működik, a jobb agyfélteke új gondolkodására van szükség.
Úgy véli Matolcsy, hogy az új megoldások ára pedig eltörpül a régiek ára mellett. "A bankadó, a krízisadók, a magánnyugdíjrendszer, a forgalmi adózásra való átállás, a családi arányos jövedelemadózás, a közmunka és a reáloktatás felértékelése sokba kerül a magas kamatok, csökkenő hitelezés, költségvetésibevétel-kiesés, nagyobb kiadás miatt, de még mindig többet hoz. Rövid távon is négyszer többet, mint amennyibe kerül" - írta. Írását azzal zárta, hogy "az újítás fájdalmas, de a korábbi zsákutca után elvezet a nemzet jólétéhez".