Várhatóan jövő héten nyújtja be a kormány a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosított verzióját - mondta az m1 reggeli műsorában Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. Varga úgy fogalmazott, hogy az utolsó simításokat végzik a törvényen.
Korábban már bekerült a parlament elé egy törvénytervezet, de Varga kérésére levették a napirendről. Varga azért kérte ezt, mert az Európai Központi Banknak kifogásai voltak a szöveggel kapcsolatban. Az EKB aggályosnak tartotta, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök.
Varga a péntek reggeli interjúban azt mondta, "tudunk olyan pontot találni, amely mindenki számára elfogadható". A miniszter nem közölt részleteket az EKB által kifogásolt elemről, csak annyit mondott, hogy a stratégiai döntések a monetáris tanácsnál lesznek, a menedzselés pedig a jegybank vezetésénél marad.
A Kossuth Rádióban sugárzott interjúban Orbán Viktor is beszélt az MNB-törvényrl, és azt mondta, a kormánynak nem fűződik semmilyen különleges érdeke ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank mostani vezetősége mandátumának lejártáig kinevezzenek egy harmadik alelnököt. "Van egy törvényünk, amely szerint ez lehetséges, a törvényt nem fogjuk módosítani, de szívesen megállapodunk arról, hogy a mostani jegybankelnöki vezetés mandátumának lejártáig nem nevezünk ki új alelnököt" - mondta a miniszterelnök.
Varga arra számít, hogy június végéig elfogadja a parlament az új törvényt. Hozzátette, most arra várnak, hogy minden érintett fél - így az MNB, az EKB és az IMF - is rábólintson a tervezetre. A miniszter szerint ha ez megtörténik, akkor megnő az esélye, hogy már nyáron meginduljanak a magyar kormány által tavaly ősszel kért pénzügyi segítségről szóló tárgyalások.