Egyelőre nem tudni, hogy mi áll a mai felfüggesztés hátterében, de a lépés mindenképp szokatlannak mondható a részvény piacán. Hasonlóra még akkor sem került sor, amikor november közepén akvizíciókat jelentett be a vállalat - igaz akkor a piacnyitás előttre időzítették a nagy horderejű közleményt - , vagy amikor igen jelentős, 600 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el a cég.
A vállalattal kapcsolatban egy hete jelent meg a hír, miszerint a BKK elkezdte a Synergon által készített Futár forgalomirányítási rendszer tesztelését. A Synergon az e-útdíj rendszer kiépítésére is pályázott, de itt végül a Getronics kapta a megrendelést. A céggel azonban a hgatáridőig nem írták alá a szerződést - ami a többi pályázó, például a T-Systems és Synergon számára is jelenthetett némi reménysugarat -, ennek ellenére lapértesülések szerint a minisztérium mindenképpen kitartana a pályázati nyertes mellett.
A felfüggesztés előtt a Synergon árfolyama mérsékelt csökkenést mutatott, de a vállalat nagytulajdonosának számító PannErgy piacán sem tapasztalhatók érdemi mozgások a délelőtt eddigi részében.
A Synergon árfolyama (Ft)