Megszerette a londoni elemző az OTP-t

Vágólapra másolva!
Megszerette az OTP részvényeit a Morgan Stanley elemzője, aki a korábbi egyenlő súlyozás helyett már felülsúlyozásra javasolja a részvényeket. Úgy vélik, hogy a bankpapírok akár az 5400 forintos magasságokig is emelkedhetnek majd a jelenlegi 4600 forintos szintekről.
Vágólapra másolva!

A Morgan Stanley látványosan optimistább az OTP-vel kapcsolatban, hiszen az általuk megfogalmazott 5400 forintos célárfolyam 17 százalékkal haladja meg a papír jelenlegi árszintjét. A Morgan Stanley talán nem véletlen, hogy már nem egyenlő súlyozást, hanem felülsúlyozást tart indokoltnak a hazai bank piacán.

A célárfolyam megemelésével a londoni elemző sokkal optimistább, mint átlagosan a többi társa, akik szerint a mostani árfolyamról már nem mutatkozik érdemi felértékelődési potenciál az OTP-ben. Hosszú idő után egyébként először fordul elő, hogy az elemzők már hetek óta alacsonyabbra taksálják a bank részvényeit, mint ahol azok állnak.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!